UTASNAK A RÉSZVÉTELI DÍJ: 270 EURO

 Alpok Premium Motoros Túra

JÚLIAI ALPOK / GROSSGLOCKNER / RAFTING A SOCA FOLYÓN / BLED

A klasszikus Grossglockner túránkat kicsit leporoltuk, átfésültük, mert úgy éreztük, hogy a Murau központú kör kicsit már elfáradt, fel kell frissíteni. A csillagtúra központját így Bledbe helyeztük át és olyan négy napot faragtunk belőle, amiben maga a Grossglockner bár húzónév, de nem a fő látványosság volt, hanem csak egy a sok közül.

A külföldi túrák első etapja legtöbbször az érdemi részekig történő eljutásról, illetve a csapathoz később csatlakozók begyűjtéséről szól. Így volt ez most is, az M7, M70 direkcióban tekertünk el a szlovén határig, ahol Tornyiszentmiklósnál, a kishatáron léptünk át és hagytuk magunk mögött az autópályák monoton egyhangúságát. A Muraszombat – Maribor irány egyre izgalmasabb, ahogy nyugat felé haladunk, az 1-es út a Dráva völgyében pedig már közel lenyűgöző. Lavamünd csalogató közelsége ellenére az Osztrák határ előtt Dravogradnál dél felé fordultunk és a 4-es úton kanyarogtunk tovább. Tulajdonképpen végig esélyes volt az eső, de a gondviselés velünk volt és komolyan csak a Bled előtti utolsó 15 kilométeren riogatott bennünket. A szállásra érkezés előtt megtankoltunk, hogy a másnapi komoly etapot már ne szakítsuk meg emiatt és még szinte a recepción álltunk a kulcsokra várva, amikor a természet végre elengedte magát és egy igen komoly félórás zivatarban részesítette a környéket. Azt a mennyei elégedett érzést nem is tudom leírni, amit annak okán éreztem az ablakon kibámulva, hogy csak alig húsz percen múlt, hogy nem mi szopunk odakint. Egy kis eltévedés vagy késlekedés napközben és vizes alsógatyával érkeztünk volna! De nem hibáztunk, jól jött a csapat így teljesen megérdemelten ejtőztünk egyet vacsi előtt az Astoria Hotel kiváló wellness részlegében, majd a nagyon jó vacsora végeztével közösen próbáltuk megállni (részlegesen sikertelenül), hogy ne együnk még egy krémest valamilyen sárga színű habbal beborítva és körberakva a csoki szökőkútban megmártogatott eperrel és ananásszal. Meg banánnal…

A pénteki nap húzósra lett tervezve, mert a Bled – Gross – Bled kör közel 450 kilométer, autópálya nélkül, viszont sok szerpentinnel és hágóval. A tervek szerint nyolckor indultunk volna, de a demokrácia szabályai szerint a többség későbbi indulást javasolt, így rövid latolgatás után fél kilencre tettük a kilövés időpontját. Bledből aztán a 201-es úton, a Száva völgyében nyugat felé indulva előbb átmentünk Olasz földre, majd Tarvizio után az SS13-ason Pontebbánál fordultunk északi irányba az SP110-re. Ez az út már Ausztria felé vezetett minket, egy kellemes szerpentinen meg is kezdtük az emelkedést a nassfeldi régióba. A tetőn egy rövid kávészünettel adóztunk a korai hágózás kellemes élményének, majd lefelé már az osztrák oldalon ereszkedtünk. Csodaszép időben, jó tempóval közeledtünk a Glockner felé, tankolni is csak a Szerpentin Akadémia programján résztvevőknek kellett, mert ők odafent nem gyönyörködni fognak majd, hanem kanyarokat gyűjteni, így ők legalább 40 kilométerrel többet gurulnak. A déli kapunál nem olyan kedvesen fogadnak, mint az elmúlt években az északi kapunál megszoktuk. Itt egy átlagos külsejű stájer nénike förmed rám hátulról, amikor az irodák felé igyekszem és egy gyakorló smasszer keménységével rak helyre. Pattogtatja a német vezényszavakat, nemigen kommunikál más nyelven és széles gesztusokkal érteti meg velem, hogy mindenki a helyére és pofa be, és még azt is megmutatja, hogy hol van az a hely… Miután fület-farkat behúzva fizetünk és elnézést kérünk a zavarásért végre bent vagyunk és az őrbódétól lőtávolságon kívülre kerülve már magabiztosan tekerünk fel a Bikers Pointhoz. Innen aztán át a gleccserhez, ahol szétnézés és ebédelés következett a teraszon egyedülálló panorámás környezetben. Szemben nem látszódott a Grossglockner csúcsa, mert felhőben volt, de egyes vélemények szerint itt akár fél órán belül változhat a helyzet és arrébb mehet a felhő. Ez így is történt, csakhogy a felhő nem arrébb ment, hanem errébb jött és most már felettünk is volt, sőt vidám csepergélésbe kezdett. A csúcs azonban dettó nem látszódott. Mi viszont azzal a boldog tudattal, hogy attól, hogy nem látszódik, az még ott van, elkezdtük magunkra feszegetni a nejlont és esős divatnak megfelelően öltözködve kezdtük meg az ereszkedést. Erre az eső kb. a negyedik kanyarban elállt és onnantól kvázi napsütésben ereszkedtünk tovább. Persze bölcs előrelátással senki sem vette le a cuccot, mert sejthető volt, hogy csak kóstolgat minket a természet. Így is lett, a 100-as úton értük utol a fergeteget és onnantól konstans esőzésben tértünk vissza Szlovéniába, ahol aztán csendesedett a helyzet és a hotelbe már szárazon értünk vissza.

Szombaton egész nap tökéletes időjárás ígérkezett, már a kilenc órai induláskor is kellemes motoros időben vágtunk neki a Bled környéki körnek. Először a Bohinji-tóhoz látogattunk el a Szerpentinesek nélkül, mert ők ezúttal is nézelődés helyett kanyarognak. A tónál megállni elég körülményes, a hely, amit találtam pedig elég véleményes. Maradtam hát a motoroknál, hogy ha jönne valami közeg, akkor megoldjam a helyzetet. De hát reggel fél tízkor.., rendőr.., pont itt…?? elég kizárt. Így a bajtársak szétszéledtével, jó nyugdíjas módjára nyugodtan fordítottam orcám a kellemesen melengető nap irányába. Kinyitva a szemem azonban rögtön egy rendőrautót pillantottam meg, amint elhalad mellettünk és én a levegőt visszatartva próbáltam meg láthatatlanná válni mind a 10 motorral együtt. Úgy néz ki sikerült, mert a kocsi nem állt meg, hanem decensen tovább gurult. Levegő kifúj, nap újra bepozícionálva, arc odafordít, szem becsuk… most már statisztikai alapon sem történhet semmi. Pedig de! Következő pislogásnál egy gyanúsan kóricáló helybélit fedezek fel a túloldalon leállított két motornál, de komolyabb szívlötyögést csak a szívtájékon elhelyezett jelvénye detektálásakor kaptam. Na, mondom a rendőrt megúsztuk, de a közterületes most kifiléz. Szemkontakttal jelzem felé, hogy én vagyok az illetékes, mire ő kézmozdulattal jelzi, hogy rossz helyen áll ez a két motor itten. Azonnal intézkedem és látványos motortologatásba kezdek. Mikor áttoltam mindent a jó oldalra, akkor jelzi, hogy amaz ott meg a füvön áll! Még be sem fejezte a mutogatást már elhárítottam azt a vészhelyzetet is, most már nyugodtan nőhet tovább a fű. Gondoltam, nem hagyok neki időt a csekkfüzethez nyúlni ezért aktív beszélgetést kezdeményeztem, reméltem kidumálom az időt míg mindenki visszaér és akkor elhúzunk. Hála Istennek így is történt, addig beszélgettünk, amíg láttam, hogy már szeret minket és nem is akar megbüntetni. A szerencsés kimenetelű parkolás után kisebb kanyargós utakon haladtunk tovább és legközelebb csak Tolminban álltunk meg tankolni. A tankolás után gyors szakasz következett a 103-ason és a 102-esen, mert a Bovec környéki utak igen kedveznek a tempós csapatásnak. A 203-ason aztán az olasz határ felé közeledve rátértünk a 902-esre és a Mangart felé vettük az irányt. Lenyűgöző környezetben kanyargunk a küzdelmesen és félelmetesen keskeny szerpentinen felfelé. A fizető bódénál közlik, hogy a teteje ugyan omlás miatt le van zárva, de úgyis mindenki bemegy… Mi is felmentünk végig, de a tetején teltház van, így csak üggyel-bajjal tudunk megállni. Szűk az időnk, mert raftingra várják a fél csapatot kettőkor Bovecben, így mindössze negyed órát maradunk. Bovecbe érve a raftingos brigád megy átöltözni, ismerkedni a feladattal és felvenni az utolsó kenetet, mi eközben átelemben beülünk egy puccos étterem árnyékos kerthelységébe egy jó ebédre. El is nyúlik az ebéd, de a kaja-kóma ezúttal esélytelen, mert Bovecet elhagyva alig pár kilométer után ráfordulunk a 206-os útra és a Socsa völgyében megkezdjük az emelkedést a könyörtelen és minden magánhangzót nélkülöző Vrsc hágó felé. Itt aztán mindenki a saját kellemes tempójában ringathatja magát fölfelé a kb. 30 kilométeres egyre szigorodó szerpentinen. Mire felérek Lufival és Eszterrel a hátamban már a fülemen csordul ki az adrenalin, úgyhogy jól is jön a pihi és a csapatfotó a csúcson. Lefelé a macskakövesen már csak eresztjük nyugiban és kellemesen csorgunk be Bledbe, hogy 7 órakor már a tópart egy kellemes teraszán ücsörögve sörrel a kézben sztorizgassunk.

Vasárnap a terv az osztrák oldal használata volt 85-ös, 81-es és a 69-es út egy kis Lavamündi szerpentinnel megfűszerezve, de az időjárás ez alkalommal elrontotta a játékunkat. A reggelinél kielemezve a radarképeket azt a döntést hoztuk, hogy nem megyünk föl a hegyekbe illetve az alsóbbrendű kanyargós utakra, mert az időjárás miatt ez nem csak hogy élvezhetetlen, de még talán veszélyes is lenne, hanem hazagurulunk autópályán. Jó döntés is volt, mert a Ljubjana-Maribor irány a környező zivatarfellegek ellenére kezdetben esőmentes volt csak később kaptunk vizet, de szerencsére azt sem elviselhetetlen mennyiségben, így végül egy igen kellemes és tartalmas túra élményével zárhattuk ezt a kalandot.

Korábbi túrák beszámolói:  2012  2014  2015

A túrán megtett táv:  1880 km

Túravezetők: Dobos Zoltán

INFOVONAL 06 30/ 6262 169, info@rhinotours.hu