V. Jubileumi Horvát Motoros Túra

Vasárnap délután hazafelé az autópályán azon gondolkoztam, hogy akkor most vajon melyik túra is a legesélyesebb az év túrája elismerésre. Ugyanis ez a tengerparti gurulás igen komolyan belekavart a kialakulni látszó sorrendbe és esélyesnek látszik még az első helyre is!

Na, de ne szaladjunk ennyire előre, nézzük a tényeket szép sorjában.

Péntek reggel kicsit hüvi, de szép tiszta és napos időben gyülekeztünk a szokásos budaörsi találkahelyünkön. Huszon valahányan, jó hangulatban, optimizmussal teli szívvel, nyolc után pár perccel vágtunk neki az útnak és gyűjtöttünk be még hat résztvevőt a 167-es Shell kútig. Azért nem indult minden zökkenőmentesen: Valahol a 40. kilométer környékén masszív köd váltotta fel az addig szikrázó napsütést és valahogy nem akart oszlani. Kicsit sértődötten gyűrtem a kilométereket, mert hiszen nem ez volt beígérve! A határhoz közeledve azonban végre elkezdett szakadozni és ez után már nem is nagyon láttunk felhőt az egész túra folyamán (nem, nem a ködtől, hanem mert nem volt!!).

A másik apró kellemetlenség egy lassú defekt formájában jelentkezett és próbálta zavarba hozni a túravezetést a 167-es Shell kúton, de parádés szervezéssel fél óra alatt megoldottuk a problémát.

Szimi szerint: Szilárd villám telefonja után pár kilométerre Kéthelyen a Yamaha Bajnoknál félóra alatt orvosolták a gumi problémámat, és kemény tempóban Zágrábnál már újra pozícióba kerültem!

A nagyszámú résztvevőre való tekintettel két csoportra osztottuk a csapatot, hogy megkönnyítsük ezzel a haladást és ez a megoldás be is vált. Én a Krisszel vittem az 1-es csapatot, Szimi a Szilárddal a 2-est.

Zágrábig semmi izgalom, autópályán meghúztuk a túra elejét, hogy legyen időnk délután Szlovéniában tekeregni. Fél egy körül tankolunk Zágráb után, aztán egy óra körül átgurulunk Szlovéniába és elkezdődhet végre a túra élvezetesebb szakasza. Szép utakon, kellemes falvakon gurulunk keresztül, egyedül Novo Mesto lassít be minket a péntek délutáni forgalmával, de ezen is hamar átrágtuk magunkat.

Szimi szerint: A 2-es csoportnak itt volt egy rövid kényszer pihenője, de csak az ijedtség volt nagy, Janinak és az egynégyes GSX-nek nem lett nagy baja. A szakszerű orvosi ellátás után (ragtapasz a könyökre Zsuzsától) már gurultunk is tovább!

A 216-os útról Dvornál eszközlünk egy balost az izgalmas nevű 214-esre és a Kocevjéig tartó mintegy 40 kilométeren egy fantasztikusat csapatunk. "Ez már igen!", konstatáltuk Zlebic után, midőn a 106-osról a 212-esre fordultunk és megálltunk szusszanni egyet.

A 212-esen aztán Planináig mentünk, ahol egy kis patakocska cseppet felduzzadt és elöntötte a környéket. Nem sok hiányzott, talán 3 centi, hogy az utat is le kelljen zárni, mindenesetre izgalmas volt átgurulni az elárasztott területen. Tehát Planinánál egy határozott balos a 409-re és egy rövid, de parádés szerpentint csináltunk meg kellemes tempóban némi adrenalint termelve kizárólag saját részre. Ez után az út némileg kiegyenesedik és mi szakítunk is lefelé rendesen az A1-es autópályát kerülgetve Koper irányába. Razdrtonál természetesen megint benéztem az Y elágazást és bementem a faluba, ahol ismét a tűzoltóság előtt fordultunk meg és vettük fel a helyes irányt tovább Senozece felé. (Egyébként simán meg tudom magyarázni, hogy miért történik mindig ez! Kérésre természetesen bárkit meggyőzök, hogy nem én vagyok a hülye, csupán a körülmények fura egybeesése… na, meg néhány zavaró tényező....)

Crni Kal térségében kellemes szerpentin várt minket, eresztettük is lefelé rendesen. Ekkorra már öt óra felé járt az idő, a nap eléggé lentről sütött és ez roppant zavaró volt. Nagyon kellett figyelni, mert szemből vakított, ezért az árnyékos részek feketének látszottak, ezért aztán minden részlet elveszett. Például egy olyan apró részlet is, mint egy pirosan villogó 50-es tábla, majd mögötte egy egész traffipaxos autó! Egyszerűen nem láttam…. csak azt, hogy egy szembe jövő motoros vadul integet nekünk, hogy lassítsunk. Fékezek is, de abban a pillanatban már fel is tűnt a jobbkanyar takarásából maga a szerv, széles karmozdulatokkal jelezve nekünk azon szándékát, hogy itt most álljunk félre azonnal. A kis utcatorkolatba nem is fértünk be mindannyian, én meg nyugodtan szálltam le a motorról, mert még nem tudtam a trafiról. A fiatal rendőrfiúcska és a marcona rendőrhölgy várat minket, a rádióba gagyognak és ekkor szólnak nekem a többiek, hogy hát ebbe belementünk, de rendesen. Lesápadtam bokáig, mert, hát ha ilyen sokáig egyeztetnek akkor nagy lehet a baj. Oda is lép hozzám a „fiúcska” és angolul hosszasan ecseteli a probléma méretét, mert vagy 86-tal mentünk és, hogy külföldiek lévén most be kellene vinnie minket az őrsre stb… Én eközben meg csak számokat látok magam előtt: 50-100-200, persze euróban. Arra a megjegyzésére azonban felkaptam a fejem, hogy: This is your lucky day! Majd kifejtette, hogy azért vagyunk mindannyian, de főleg én, szerencsések, mert szemből fényképeztek és így nem látszik a rendszámtábla. Egy pillanatra megörültem, de azonnal elöntött a maró gyanú, hogy mennyibe is fog nekünk kerülni ez a nagy szerencse?! 11-en voltunk, úgyhogy az ’x*11=sok’ képlet kezdett megfogalmazódni bennem. Ibolyakék, ártatlan tekintettel - megfűszerezve csöppnyi bűnbánattal - meredtem a rendőrsrác szemébe, ittam minden szavát. Hosszasan dorgált, miközben többször egyeztetett a morcos hölgykollegájával, gondoltam most beszélik meg, hogy mennyi legyen az annyi. Legnagyobb meglepetésemre egyszer csak azt vélem hallani, hogy akkor mehetünk tovább. Néhány „thank you” és „never again” után felhívtam a Szimit, hogy figyelmeztessem a 2-es csapatot a veszélyre, mikor kissé türelmetlenül elhajtottak minket, hogy itt nem lehet megállni. Nem is kellett kétszer mondani, mentünk tovább Koper és a Horvát határ felé.

Kopertől a határ kb. 20 kilométer, aminek első fele egy egész jó kis szerpentin, a táj szép, a nap süt, a retinám meg kezd szétégni.

Szimi szerint: A 2-es csoport lányokkal megtűzdelve jó ritmusban, gyönyörűen motorozva teljesítette a távot. Zoli telefonját annyira komolyan vettem, hogy egy másik határátkelőn értünk Horvátországba, és a naplementét elcsípve értünk a Zöld Lagunába!

Fél hatkor lépünk vissza Horvátországba és a határon egy rövid szusszanás után a 21-es úton kezdjük meg az utolsó 40 kilométert Buje – Vizinada – Gedici irányba. Porecbe, a Zöld Lagúnába fél hét körül gurulunk be és fél óra múlva már a teraszról csodáljuk ahogy a nap a horizont alá bukik. Az alábukás után nem sokkal begurult a 2. csapat is, onnantól pedig megkezdődött a szokásos esti program: vacsora, sztorizás, nevetés, stb… Vacsora után egy rövid séta a tengerparton, majd néhányan még benézünk a bárba is, csak, hogy ott is rendben van e minden. Hát rendben volt…

Szombat reggel kényelmesen 8-kor reggelizünk, 9-kor indulunk. Egy gyors tankolás után a 48-as úton közelítjük meg Pazint, majd a 64-esen gurulunk át a félsziget túloldalára. A 66-os útra rátérve kezdődik az izgalom, ahogy az út egyre jobban kezd kanyarogni. Opatijáig majd 40 kilométer kanyargás szerez nekünk maradandó élményeket, majd csatlakozunk a másik csoporthoz egy jó fél órás lazításra Opatijában.

A kettes csoport jó háromnegyed órával korábban indult tovább, mi fél egy után pattantunk nyeregbe és kezdtük átrágni magunkat Rijekán. Kraljevica térségétől kezd a 8-as út azzá válni amiért mi igazán szeretjük, de először csak finoman, hosszabb egyenesek, lágyabb kanyarok vezetnek be a Kánaánba, ami igazából Novi Vinodolski térségében kezdődik és egész Starigrad Paklenicáig tart mintegy 150 kilométeren keresztül. Két pihenővel teljesítjük a távot, az elsőt Senjben tartjuk, ahol tankolunk is és beülünk a szokásos teraszra egy kávét elszürcsölni.

A következő etap Karlobagig tart, az érzés leírhatatlan. Napsütés, tengerpart, zéró forgalom, hibátlan  aszfalt, kellemes kanyarok… Nagyot megyünk, mindenkinek fülig ér a szája, mikor begurulunk Karlobagban a templommal szemközti parkolóba. A szilajabbak fürdenek is a tengerben, a többiek meg drukkolnak nekik. A két csapat döntetlent ért el a három-három mártózóval - bár mindenképp kikívánkozik belőlem, (merthogy a tények bizony makacs dolgok!!) hogy az 1-es csapat nagyobb százaléka merült a víz alá, ugyanis mi kevesebben voltunk!! Ugyan ez nem volt verseny, de akkor is mi nyertünk!!!!  

Szimi szerint: Mint azt már a helyszínen is mondtam a bátorságot nem lehet arányosítani, három -három motoros érezte úgy, hogy irtózatosan melege van és jó lenne lemártozni! Mint a fenti képen is látszik hamar nagy pancsolás lett, a parton vágyakozók örömére. Egyébként a 2-es csoport tagjai mentek először a vízbe és csak később - a komoly megaláztatástól tartva - szállingóztak be az 1-es csapat bátor ifjai.  Tehát legjobb esetben döntetlen, de az erkölcsi győzelem mindenképp a miénk!

Az innen hátralévő mintegy 60 kilométer szerpentin csak rátesz még a tűzre, olyat megyünk Starigradig, hogy namég! Legközelebb Maslenicánál állunk meg, hogy elkészítsük a túra képét és már tekerünk is tovább a zadari szállásunk felé.

A jókedvet és hangulatot sikerült átmenteni az előző estéről és egy bőséges vacsora után a társaság többsége elindul az óvárosba. A reklámok szerint ez 3 kilométerre van, csak azt felejtik el megjegyezni, hogy légvonalban. A valóságban azonban három öblöt kell megkerülni mintegy 45 perc alatt. Ezt megtudva a többség visszafordul, csak a legkeményebbek folytatták az utat megingathatatlanul. Beérve az óvárosba a remény valósággá változott és bebizonyosodott, hogy megérte a kitartás. Pezsgő éjszakai élet fogadott minket az ódon falak és szűk sikátorok között, ami úgy magába szippantott, hogy szinte meg kellett erőszakoljuk magunkat, hogy hazainduljunk. Legközelebb mindenképp közelebbi szállást keresünk az óvároshoz, hogy mindannyian be tudjunk menni, mert biztos vagyok benne, hogy nagy élmény lenne mindenkinek.

Vasárnap reggel nyolckor indultunk és közkívánatra útba ejtettük a 8-as út alsó szakaszát Karlobagig, csak, hogy méltóképp búcsúzzunk idénre a tengertől. Most sem tudok mást mondani, mint, hogy hatalmasat mentünk! Felkanyarodva a hegyekbe a 25-ös úton Gospic – Plitvice felé csodás panoráma mellett tekeregtünk egyre feljebb és még a csúcs előtt megálltunk egy utolsó közös fotózásra a tenger témakörében.

Átbukva a csúcson a kellemes tizenhat-hét fok hirtelen hat fok köré esett, ettől függetlenül itt is szép napos időben szakítottunk keresztül a kanyarokon. Jó tempóban hamar elértük az 1-es utat Korenicánál és megtartva ezt a tempót átküldtük magunkat a plitvicei erdőségen.

Szimi szerint: Mivel Karlobagig majdnem beértük az 1-es csoportot, úgy döntöttem hogy kapnak egy kicsit nagyobb előnyt a határig. Ezt még a plitvicei tavaknál megfejeltük egy kellemes ebéddel is. Kiderült az étteremben, hogy a gulasch a horvátoknál legjobb esetben is csak marhapörinek hívható és semmi köze a meleg leves kategóriához. Érezve, hogy a hátrányunk már behozhatatlan sort kerítettünk a Fazer kontra CB párharcra, és a határ után könnyes szemmel elbúcsúztunk egymástól. Egész úton egy fényképet szerettem volna készíteni a két motoros leánnyal, végül sikerült! Minden tiszteletem  lányok, nagyon szépen, stílusosan motoroztok! Természetesen mindenkinek hálás vagyok ezért a feledhetetlen három napért, nagyon ott volt!

Csöpike és Bea, két profi motoros

A keresett kút zárva volt, ezért egész Karlovacig kellett mennünk egy normális benzinkútért, ahol esetleg enni is lehet valamit. Itt pihegtünk vagy háromnegyed órát és rákészültünk a kötelező rosszra, az autópályás szakaszra hazáig.

A goodbye point az első magyarországi tankolási lehetőségnél volt, a 193-as INA kúton, ahol könnyes búcsút vettünk egymástól és innen már mindenki ment a saját útján.

Szóval, komoly a gond az év túrája választást illetően, mindenesetre várjuk a résztvevők véleményét is!

Dobos Zoltán és Szimcsák Attila

Túravezetők

2-es csoport

Adria

Zadar