és a közös túrája

Nagyon vártam már ezt az utat, mert napról napra más országban motorozni, valamint egyik hágóról a másikra szerpentinezni mindig izgalmas dolog. A nagy létszámra való tekintettel (20 motor) négy túravezetővel készültünk, hogy szükség esetén az egyéni igényeket figyelembe véve akár több csapatra is szétválhassunk. Tomi most debütált, mint túravezető és mi tagadás volt dolga bőven.

Csütörtök reggel már valamivel hét óra után megérkeztem Budaörsre, hogy indulás előtt még lemossam a motort, de nem tudtam elég korám érkezni, Zoli és Kriszta már ott voltak. Szépen időben befutottak a többiek is és a szokásos „értekezlet” után két csoportban kigurultunk az autópályára. Az első megálló a határ előtt a Mosoni Mol kút volt, majd Bécset alulról súrolva Allandnál lejöttünk a pályáról. A legelső útelágazásnál a kézenfekvő balos helyett Szimi egy jobbost abszolvált – nem tudtam mire vélni, tán csak nem eltévedt (?!), biztos egy jobb utat tud – így mentem utána én is. Az autópályát követve kerültünk is Altlengbachig, majd délnek Hainfeldig, ahol végre rácsatlakoztunk az eredetileg tervezett útvonalra. Jó az idő, kellemes az út, Annabergnél meg is álltunk egy ötperces pihenőre lefotózni a völgyet.

Lachtal közelében

A mariazelli tankolást követően Wildalpennél álltunk meg hosszabban, ebédeltünk és az egyes csapat azzal, hogy hárman is fürödtek a Salsában és a Sanyi még egy nagyon szépet ugrott is (!) behozhatatlan erkölcsi előnyre tett szert! A pancsolás miatt mi, az egyesek, vagy egy órával tovább maradtunk (a kettesek inkább eliszkoltak, csak ne kelljen megmártózniuk a hideg vízben J). Murauba ez alkalommal nem a Sölkpasson keresztül mentünk, hanem Admontnál délnek fordultunk Trieben felé és a 114-es úton gurultunk lefelé. Az utolsó szusszanás alkalmával Oberzeiring térségében mindenki egyetértett abban, hogy a kettesek legalább egy kör sörrel jönnek nekünk a merülés elöli megfutamodásuk okán és az egy óra előny pont elég lesz nekik arra, hogy mire mi begurulunk a HotelAlpinba a söröket kikérjék. Ezzel a megnyugtató gondolattal ültünk vissza a motorokra és egy kis hurkot leírva a 96-os utat Niederwölznél csíptük meg és jó tempóban gurultunk be Murauba. A csalódás leírhatatlan volt: nemhogy sehol a sör, de az elismerő pillantások demoralizáló hiánya is csonkolta a jókedvünket – már kedvünk sem volt ecsetelni a nagy tetteket. Végül egy gyors zuhany és egy jó vacsora után azért csak lezúztunk pár sört és a szuterénben rögtönzött csocsóbajnokságot bonyolítottunk le. Minden olyan jól indult itt is! Magabiztosan tekertük a rudakat (a Szimi új szabályai szerint lehetett pörgetni is, mert ő csak úgy tud játszani, ha pörgeti mint az őrült) egész addig, amíg GáborR6 játékra nem jelentkezett. Egyedül, fél kézzel vert mindenkit – nem volt ellenfele, junior világbajnok volt vagy mi – legalább. Véresre alázva tértünk hát nyugovóra.

Meg van a kulcs és megvan a vár mégegyszer

Péntek reggel kilenc körül gurultunk ki Murauból nyugat felé a 97-es úton Perdlitz, Tamsweg direkcióban, majd a Katschbergen át egy nagyon kellemeset szerpentineztünk. A kettes csapat először Robi indítókulcsát próbálta kivarázsolni a bezárt oldaldobozából, majd miután GáborR6 nőgyógyászokat megszégyenítő ügyességgel kiügyeskedte a kulcsot Szimi vezetésével Tamswegnél tett egy előre nem tervezett extra hurkot a térség jobb megismertetése okán, de később a mi több megállásunk kiegyenlítette ezt az időveszteséget. A Katschberg után az A10-es autópálya alatt kanyarogva jutottunk el Spittalig, ahol egy jobbossal a 100-as útra sederítettünk át. Az eleje egyhangú gyorsforgalmi út, de végül kellemes autóút lesz belőle. Egy szebb szakaszán, valahol Greifenburg térségében meg is álltunk egy fél órára. Oberdrauburgnál egy balos a 110-esre, majd Kötschachnál jobbos a 111-esre. A következő kb. 60 kilométer csodaszép tájon vezet, de az út minősége hagy némi kívánnivalót maga után. Úgyhogy itt nem csapatni, inkább nézelődni érdemes!

A 111-es út, nézelődni jó, száguldozni nem

Tassenbachnál csatlakoztunk vissza a 100-as útra és kihasználva az út adottságait jó tempóban zúztunk Lienz felé, ahol benzin vételezést foganatosítottunk. Itt ért be minket a kettes csapat és már így egyesülve folytattuk utunkat északnyugati irányba, a 108-as úton. Egy rövid zápor próbálta ugyan sikertelenül felborzolni a kedélyeket, de Hubennél ahol balra térve bevetettük magunkat a hegyek közé, már ismét jó idő volt. A határ előtt a csúcson, izgalmas tó mellett ebédeltünk meg, miközben vártunk az olasz oldali keskeny lefelé menő szerpentin óránkénti negyed órás nyitására.

Obersee, várakozunk a határon...

Kiérve a főútra balra, Cortina d’Ampezzo felé kanyarodtunk és a szokásos csúcsforgalomban előzgetve haladtunk. A lerövidítés terve sem vált be, mert a hegyen átvezető szerpentin első visszafordítójában két autó ütközött, így a rendőrség az utat lezárta. Vissza kellett hát térnünk a főútra az araszoláshoz. Cortina d’Ampezzoba beérve megtankoltunk és felvettük az esőruhát, mert az utolsó mintegy 50 kilométer sötét fellegek alatt vezetett. Még szinte ki sem értünk a városból leszakadt az ég. A szakadó esőben szétszakadva hősiesen vettük a szűk kanyarokat és a kis szerpentinek százain bóklászva az eső végeztével be is tudtuk pozícionálni magunkat. Egy gyors korrekció után immár a helyes úton haladva valamivel hét után meg is érkeztünk a hegyekre gyönyörű kilátással rendelkező szállodába. Ez az etap azonban mindenkiből sokat kivett, így a kellemes vacsora után hamar elcsendesedett a banda.

Zoldo Alto, a szálloda teraszán fotózkodunk

Szombat a hágók napja! Reggel indulás előtt csoportképet készítettünk a szálló teraszán a csodaszép hegyek gyűrűjében, majd ideális körülmények között vágtunk neki a szerpentineknek, hogy öt kétezer méter feletti hágót másszunk meg egy délelőtt alatt. Sorrendben Passo Pordoi (2.239m), Passo di Sella (2.244m), Grödner Jöch (2.121m), Passo di Valparola (2.192m) és Passo di Falzerego (2.105m). Fantasztikus érzés volt szétnézni ezekben a magasságokban és ilyen monumentális sziklák között motorozni.

Passo di Varpalora (2192m)

Passo di Sella (2244m)

Miután kivégeztük a hegyeket Cortinán keresztül kelet felé vettük az irányt az 51-es úton. Nem sokkal Cortina után a szükséges tankolást egybe kötöttük egy kiváló ebéddel. A pizza Olasz országban kötelező és nem is csalódtunk benne, isteni volt! Egy kis szundi viszont nagyon hiányzott utána, merthogy Bledig még közel 200 kilométer volt hátra így súlyos gyomorral kényszeredetten felmálháztuk magunkat a vasakra és tovagurultunk napkeletnek. De csak elindulni volt nehéz, mert jó úton, jó időben, kellemes tempóban igazán élvezetesen haladtunk az 52-es úton Tolmezzon át, majd az SS13-on Tarvision át Szlovénia felé.

Esti megbeszélés Bledben

Hét óra körül gurultunk be Bledbe, ahol a kiváló szállodában egy parádés vacsora után besétáltunk a városba, megnéztük a szálló mellett lévő nevezetes tavat és még a Casinoba is bekukkantottunk megcáfolni azt az axiómát, hogy hosszútávon mindig a bank nyer! Hát most is….

Bledi tó reggel

Vasárnap reggel indulás előtt néhányan a kemény magból Tomi vezetésével (akinek előéletéből adódóan van némi helyismerete) körbemotoroztak Bleden és gyűjtöttek némi extra kilométert, mintha nem lenne elegendő a tervezett kétezer a négy napra (kettes csoportnak Szimi vezetésével + 4% J). Bledet elhagyva az A2-es autópályát követjük egy darabig, majd balos a 101-re Trzic felé és megcélozzuk az osztrák határt. Ezután Ferlachon át a 85, 82, majd a 81-es utakat koptatva Lavamündön át a 69 es út kellemes szerpentinjét kóstolgattuk, ahol meg is álltunk egy fotózás erejéig, majd pár kilométerrel később egy víztározó partján tartottunk hosszabb ebédszünetet.

Lavamündi pihenő

Ezután némi rögtönzéssel Szentgotthárdon kötöttünk ki, ahol a benzinkutat kineveztük goodbye pointnak, hiszen többeknek többfelé tartott innen a hazaút. A mag azonban szoros kohézióban legurult az Őrségen keresztül Balatonszentgyörgyig, ahol ráálltunk az M7-re. Az utolsó tankolásig szép lassan elfogytunk, mint a szentelt gyertya a mise végére, még a Szimi is lefalcolt, a legutolsó pacsit pedig az érdi kihajtónál az Andrásnak (FZS1000) adtam.

Most sem tudok mást mondani, mint, hogy jó túra volt, jó időnk volt, jó csapat voltunk és szerencsére voltunk annyian túravezetők, hogy mindenkinek az igényei szerinti programot tudtuk nyújtani! Remélem, gurulunk még együtt!

Dobos Zoltán

Túravezető