2012 utolsó túrája nagyon kellemes előjelek mellett közeledett. A későnyári idő gyönyörűvé varázsolta az október elejét - a buszmegállókban napfürdőztek a nyuggerek, a játszóterek zsúfolásig teltek gyerekekkel és a hozzájuk tartozó ricsaj csak úgy hömpölygött végig az utcákon, a házak között, amiket néha kettészelt egy-egy elsuhanó motoros – olybá tűnt, idén elmarad az ősz! De ezalatt a zord időjósok minden igyekezetükkel azon voltak, hogy a bimbódzó optimizmusunkat letörjék. A túra hétvégéjére ugyanis frontot jósoltak délnyugat felől, pont onnan, amerre gurulni szándékoztunk. Szimivel azonban elhatároztuk, hogy mentálisan verjük vissza a negatív hullámokat és nem engedünk a sötét ármánynak, azaz szép idő lesz és kész!

Hát, csütörtökön még az volt. Péntek reggelre azonban sűrű szürke pokrócot terítettek az országra. Ennek ellenére reggel fél nyolckor a budaörsi találkozón mindenki (látszólag) optimistán, de lehet, hogy csupán beletörődötten jelent meg. Kicsit ugyan szarul nézett ki, de végül is nem esett és nem volt hideg sem, úgyhogy még mindig optimistán gurultunk ki a pályára. Mivel voltunk vagy harmincan, most is két csoportra osztottuk magunkat. Külön említést érdemel, hogy ismét sok első túrázó (mármint velünk először) tartott velünk, mint pl. Triumph Rocket3 Ferenc is, aki az amúgy nem kevés, 670 kilométeres napi etapnak úgy vágott neki velünk reggel nyolckor, hogy otthonról már ötkor elindult – valahonnan Záhony mellől és volt már benne addig vagy 300 kilométer!!! Na, erre még én is azt mondom – KIIIIIIRÁLY!!

A zamárdi kihajtónál kicsit erősödött bennem a hit, hogy megússzuk, mert mivel ott még nem kezdett esni, ezért már jobban indult a túra, mint tavaly. Emlékezetes, hogy a tavalyi armageddon itt kezdte meg a csapat tűrőképességének erodálást, de most csak a néma szürkeség takart be minket óvón, védve a fertőző napsütéstől. A menetrend szerint: székesfehérvári Shellnél csak lassítunk, hogy becsatlakozzon Kadlec, aki már itt megkezdte a fantasztikusabbnál fantasztikusabb képek készítését, majd egy jó hangulatú szusszanás a 167-es Shell kúton, a határon Rolcsival egészülünk fel fullra és egy gyors pénzváltás után átszivárgunk a határon. A határőr Szilvánál, a Gepárd csapat utolsó átlépőjétől érdeklődik, hogy valami BMW találkozóra megyünk e, én azonban kicsit pöccenek ezen, mert bár a túránkon valóban kezd túl sok lenni a bajor vas, azért van a csapatban Honda is rendesen! Külön Crosstourer szekciót is alakítottunk, mint azt a képek egyértelműen bizonyítják is!! Na, mindegy, miután megnyugtattak, gurultunk tovább a változatlanul szürke „pokróc” alatt és ahogy kezdett a pálya egyre kanyargósabbá válni, úgy kezdett a hangulatom is emelkedni. A Karlovac előtt tankolásnál már olyan jó volt a hangulatom, hogy biz’ Isten, láttam nyílni előttünk a felhőket! Odafentről azonban nem így látták, esetleg félre érthettek valamit! Amint végre lejöttünk a pályáról és elhagytuk az 1-esen déli irányba Karlovacot az eső galád módon elkezdett cseperegni. Mentális ráhatásom ellenére is csak erősödött a csepergés, így kénytelenek voltunk félreállni és öltözködni. Mindenki durcásan feszengette magára a nejlont, egyedül Riga Tibi állt szilajul, győzelemittas elégedettséggel szemlélve a feszengő bandát.

Ő ugyanis már korábban, még a tankolás alkalmával magára szuszakolta a kezeslábasát a rosszalló tekintetek ellenére is, mondván, hogy ezzel szándékozik elijeszteni a felhőket és így tulajdonképpen a köz érdekében és annak javára rohasztja be a testét szárazon a cuccba. De mi akkor, ott, miközben az egyre erősödő esőben cibáltuk magunkra a vizes, tapadó sz@rt, és a Tibi ezt győzelemittasan szemlélte, pontosan tudtuk, hogy ő miatta kaptuk az esőt! Nem vagyok babonás, de egy igaz motoros szárazon még nem öltözik!!! Valamint egy kemény túrázó vissza sosem fordul, így hát benejlonozva tekertünk tovább lefelé az 1-esen, szilajul állva az időjárás packázásait, s mind a rúgást, mellyel méltatlanok bántalmazták tűrő térdünket! Esett, esegetett, de legalább nem volt szél és hideg, mint tavaly. Bár a Riga Tibi a hideget is rezzenéstelen, elégedett arccal vette volna tudomásul egy csipetnyi ’-Na ugye megmondtam!’ felhanggal, ugyanis egy szétvágott autós ülésmelegítőt tekert a teste köré és így maga szabályozhatta a testhőmérsékletét is! Nagy találmány, szabadalmaztatni kellene, mert mire leértünk Gracacba az INA kúthoz hólyagosra ázott testtel, addig ő tulajdonképpen száraz maradt! Gőzölgött, mint egy finn szauna, mert leforralta magáról az esővizet!

Töretlen optimizmusom áthágva a hágón, illetve ereszkedve Obrovac felé kezdett virágot bontani. Kibukkant a nap, s bár felhős volt a tengerparton is, azért Pagon végre egy kellemeset tudtunk kanyarogni a Hotelig. Ez nagyon jót tett nekünk, mert feledtette a mintegy háromórányi ázást és már úgy vetettük be magunkat a wellnessbe, hogy tulajdonképpen egy kurva jót motoroztunk! Az aromás gőzben, valamint a szaunában lazítva már csak azt éreztem, hogy jó menés volt ma, jó volt a csapat, mindenki kemény mint a …. mint a ….. mint a GEPÁRD! Ez az!

Szombat reggel csodaszép motoros időre ébredtünk és engedve kicsit a lustinak, minthogy csak 420 kilométer volt kiírva aznapra, 9-kor indultunk el és Novaljában feltankolva, ezúttal már három csoportba rendeződve délnek orientálódtunk. Végiggurultunk Pagon, bekanyarodtunk Maslenicánál és megkezdtük azt a dolgot, amiért végül is idejöttünk: magunkévá tettük a 8-as utat!! Napos idő, majdnem 20 fok, zéró forgalom, hibátlan aszfalt….. oltárit mentünk Karlobagig, az első pihenőig, ahol bevártuk a többieket. Ott aztán felsorakoztuk és elkészítettük a Csoportkép de Grande-t!

Marha jól néztünk ki ennyien felsorakozva a tengerparton! GSKadlec nem győzte csattogtatni a gépét, annyi volt a téma. Megörökítettük a frissen alakult Crosstourer szekciót is és megcsináltuk a Szimi nyomására azt az idióta ’Túravezetők a levegőben’ témájú képet is. Nem ’tom látszik e az arcomon az értelmetlenség letörölhetetlen megnyilvánulása, de egye fene, ha már a három zöldmellényes ugrik, úgy beletörődve sorsomba hagytam magam sodródni az árral és dedós módon ugrottam én is.

Ekkor az ebédtől már csak mintegy 60 kilométer választott el, amit továbbra is a 8-ason teljesítettünk Senjig. Nem kívánnám jobban nyálazni a témát, nagy menés volt!!! Senjben aztán ahogy azt kell, rántott tintahal karikákból tankoltunk fel, meg a vasak is kaptak a 95-ösből és uzsgyi tovább Rijeka körbemotorozásával, Opatija irányába. Ahogy az egyébként szinte mindig lenni szokott, ismét szerencsénk volt! Az erre a területre rendelt eső délelőtt leesett, így mi már napos, foltokban száradó úton élvezhettük Opatija alatt a világrekordnak számító kb. 5 kilométeres szakaszt, t.i.: itt található az egységnyi útszakaszra eső legtöbb vizes csatornafedél a világon! Utána viszont egy parádés 25 kilométeres szerpentin következett a panorámakanyarig. Most sem nyáladzanék túlzottan, marha nagyot mentünk és a végére beértük a Senjből vagy 25 perccel korábban indult Sas csapatot.

Így tehát megérdemelten fogyaszthattuk el a szokásos jegeskávénkat, majd a Szimivel ketten pár kilométert visszagurultunk, hogy lefilmezzünk néhány percnyi szerpentint. Odafelé még a Szimi ment előttem, látszott rajta a felszabadultság, a Szardínián szerzett rutin, minthogy a kanyarok bejáratánál nem a szokásos (őszerinte amatőr módon) fékeket használva lassította be a motort, hanem inkább ledöntötte lábtartóra és azt látványosan szikráztatva vette fel a kanyarsebességet. Mondjuk a Szilárd Suzukijáért (DL650) nem volt kár, biztos olcsó  hozzá a lábtartó, de egy Honda lábtartóját azért mégsem darálja le szívesen az ember! Így én, még ha stílus-idegenül is hatott, inkább prosztó módon fékkel fékeztem és kiültem kicsit, hogy magasan tartsam a vasat, mert hát az ember egy Hondára azért mégiscsak vigyáz!!!

Mire visszaértünk a videózásból, a hármas csapat már indulásra felsorakozott és el is gurultak nyugatnak az Isztria közepe felé. Lassan mi is szedelődzködtünk és mi is Pazin felé vettük az irányt. Most is feltűnt, bár már sokadszor járok arra, hogy milyen lenyűgöző környék is ez!

Fejben már a tavaszi túra útvonalát kezdtem tervezgetni, amikor is nem két óra alatt kell átszelnünk a félszigetet, hanem egy teljes napot szentelünk rá. Pazin után aztán északnak fordultunk és az egyik legcsodásabb pillanata volt a napnak amikor egy parádés szerpentines szakaszon felbukkant előttünk Motovun vára.

A Vár mellett elhaladva beértük a 3-as csapatot, majd a 44-esre nyugat felé fordulás eszközlése után a hosszú egyenesben biztonságosan meg tudtuk előzni őket. Kicsit megnyújtottam a lépést, mert bár csodálatos napunk volt eddig és már csak mintegy 30 kilométer volt hátra, meg akartam őrizni a csapatomnak ezt az emelkedett érzést, amibe már nem fért volna bele egy galád eső. De a természet még fricskát készült nyomni az orrunkra így Umag irányából a látóhatáron zord fellegek gyülekeztek és láthatóan készültek pofán loccsantani minket. A Gepárd csapat azonban túljárt a természet eszén is - parádés motorozással a zivatar előtt negyed órával értük el a célt és így diadalittasan, szárazon csaphattam le a sisakom a hotel recepciós pultjára. A két másik csapat több, mint fél órával később érkezett, ezért kaptak egy kicsit a „jóból”, de nekik így legalább nagyobb volt a kontraszt a kinti állapotok és az amúgy is nagyon komolyan fullos szálloda fogadócsarnoka között. Itt is becsekkolás után a wellness részlegen kötöttünk ki, ahol egy inkább hosszú, mint széles és inkább hideg, mint kék medencében, ahová a kiírás szerint tilos volt beugrani, fröcskölni, hangoskodni és víz alatt úszni (még csoda, hogy a vízbe be volt szabad menni), hatalmas bombákkal vetettük be magunkat azon csalódottságunk okán, hogy a szaunáért külön kellet fizetni, majd pedig víz alatti úszóversenyt rendeztünk. A cél egyszerű volt: Ki úszik messzebb egy levegővel víz alatt. Ember feletti teljesítmények születtek, Szilva hihetetlen rekordja sokáig érinthetetlennek látszott, még én is messze elmaradtam tőle, de GSKadlec a lelassított életműködésének és a Szecskás rutinjának köszönhetően pár tempóval túlszárnyalta ezt a teljesítményt is. S mivel ezzel egyszersmind megölte a bulit, a Szimi pl. neki sem indult, csak nagy szájjal agitált mindenkit, szétszóródtunk, hogy felkészítsük magunkat a vacsira.

Vasárnap reggel ismét tankolással kezdtünk és kellemes napos időben Umagból észak felé vettük az irányt. De ekkor még nem tudtuk, hogy a ’Gonosz’ beférkőzte magát közénk és már indulásnál szétrobbantotta a frissen két csapattá visszaalakult armadát. A ’Gonosz’ ugyanis megvezette a mi jó GS Bróti barátunk kezét a tankolásnál, egészen pontosan a dízel pisztolyig vezette és bizony a legendával ellentétben a GS nem megy el gázolajjall!! Nem rossz motor, már majdnem olyan jó, mint egy Honda, de a gázolaj bizony kétszáz méter alatt huncut fehér füstpamacsok kíséretében két vállra fektette a GS-t. A Szlovén határon gyors átszervezés során ismét három csoportra bomlottunk. A Szimi visszament segíteni a kútra, így a Sasok a Szilárd vezetésével, a Gepárdok pedig velem húztunk tovább a terv szerint a szlovén hegyek felé. A 3-as csoport kb. másfél óra alatt megszerelte a dízel GS-t és mivel SteveO eleve hátramaradt a Krisszel segíteni, a visszaérkező Szimivel így már ketten tudtak kísérni két túrázót. Ez aztán a kiszolgálás – minden túrázóra jutott egy túravezető! Bróti barátunkat pedig mi azonnal átkereszteltük Dízel Pistává. Sz’al, így esett, hogy Dízel Pistáékkal már aznap nem is találkoztunk, ők módosított útvonalon jöttek haza. Mi viszont megcsináltuk amit terveztünk. Kicsit tartottam attól, hogy mi vár minket a szlovén hegyekben, de egy kis kezdeti köd és 11 fokig visszahűlő levegőn kívül más nem történt.

A legtöbb helyen felhők közül kibújó napsütésben motoroztunk egy nagyon tartalmasat és már nagyon vártam, hogy Horvátországba Zágráb fölött visszaérkezve a kedvenc éttermemben megüljük az NSzRT-t, azaz a Nagy Szezonzáró Rántott Tintahalzabálást. A bregana-i kishatárról a csapatomat a Szilvára bízva előre küldtem, hogy ők melegítsenek amíg én bevárom a Szilárdékat és elvezetem őket az étteremhez. Nem jöttek. Csak a telefon csörrent meg és a Szilárd közölte, hogy rákavartak az autópályára és már nem kavarnak vissza onnan, tűznek haza. Így a búcsúkajálást csak egy maroknyi elszánt túrázó körében ejtettük meg, ami a legnagyobb sajnálatomra nem nyújtotta azt a színvonalat, amit tavasszal még egy másik gárda üzemeltetésében. Meg is fogadtam, hogy jövő tavasszal még egyszer bizalmat szavazok nekik, de ha akkor is alul teljesítenek, kiveszem őket az útvonalból. Nagy a csalódottságom, a túra koronájából veszett el egy ékkő ezzel!

Ez után már nem volt más hátra, mint ráállni a pályára és hazacsavarni.

Összegezve azt kell mondjam, hogy ha nincs az első napon az a három órányi eső, akkor lehet, hogy valamivel komfortosabb lett volna a túra, de így utólag visszagondolva ez egyáltalán nem volt akkora gáz! Keményedtünk is benne egy kicsit (má’ nem úgy!), meg aztán lehet majd róla sztorizgatni is jövőre……. veletek…… ugyanitt!

Dobos Zoltán stv.

GS Kadlec fantasztikus képei itt!

GS Kadlec videói itt!

DeltaRiga videói itt!

Korábbi túrák beszámolói:    2008   2009     2010      2011