Mag Pali beszámolóját olvashatjátok a Sas 1 csoportban átélt kalandjairól alább:

Asszociációs túra

Gondolkoztál már azon, hogy egy-egy eseményt teljesen más eszközökkel jeleníts meg?

Én igen.

Egészen sokat.

Rhino Tours Évnyitó Horvát túra: mint illattúra!

Péntek reggel gyülekező: ezeket az illatokat elég nehéz elkerülni: pici szmog –Budapest határában vagyunk, autópálya kivezető szakaszon. Benzingőz. Naná, mi legyen egy benzinkúton! Mc Donald’s, öööö minek is nevezzem? Hagyjuk. Mindenki ismeri J

Gyors ismerkedés az új és nagyon sok visszatérő utassal. Első meglepetés: „civilek” a parkolóban! Szimpatizánsok, (offline)túravezető. Szia Zomax! Villáminterjú a Honda Kelet-Európai átalakításáról, a világ motoros (értékesítési) helyzetéről.

Kattognak a nem létező zárszerkezetek a legújabb telefonok fényképező gépein!Szinte motoros találkozó hatása van, annyi gép van együtt!

Közben frappáns eligazítás tart Szimi, bemutatja a túravezetőket. Az új túravezetők feszítenek, mint két cső kukorica egy zsákban. Ok indulás: gepárd, sas1, sas2.

Kellemes tempóban irány Letenye, akár becsukott szemmel is tudod, amikor a Balaton közelébe érsz: megcsapja az orrod a Balaton összetéveszthetetlen illata. Még hogy a víznek nincs színe, szaga!

A határon könnyebben siklik át a csapat, mint az autópálya fizetős kapuin! Hiába az eligazításon elhangzott követési távolság, hol állj meg. Nekünk sikerült megállítani a sorompót! Aztán Károly-városnál végre megszakítjuk az autópályázást! Irány a régi országút. Hamarosan frissen kaszált fű, bodza, hegyi patak illata. Tiszta orgia az orrnak! Csökken a tempó, sisak felnyit, még közvetlenebbül érezhető minden. Óriási mosoly, ha most utas lennék, akkor egész egyszerűen úgy olvadoznék, mint egy kocka csoki a KV-ban.

Sorra jönnek az ismerős települések, látványosságok: Ravna Gora, Delnice, omladinski tó. Túra utáni fényképmegosztós-nézegetős meglepetés: a sas2 itt is megállt fotózni.

Ismét víz illat, de ez most más: ja persze, a tenger! Opatija monarchiabeli nyaralói között dübörögnek a gépek, majd a tengerparti sétánynál megállás: ismét egy jó KV-fagyi. Tudnak ezek a horvátok, érezni Olaszország közelségét, mindkettő tökéletes! Szilárd felhívja a figyelmünket a lazításra. Következik a nap motoros fénypontja: tengerparti kanyargás Opatija-Rabac szakaszon. 50 km folyamatos vigyor. még szerencse, hogy bukósisak van rajtunk!

Szerinted lehet egy napnak két fénypontja? Á dehogy, mondaná Levente Péter, pedig az esti sör és vacsora legalább egy fénylő csillag. Vacsora után kisebb csoportokba szerveződés, de szinte mindenki ugyan azt az útvonalat járja be: motorok, tengerpart, kavics dobálás, világító torony (inkább csak egy oszlop), motorok, motorok, motorok, …lehet, hogy sokszor írtam le? Látványos egy szálloda bejáratánál ennyi motor.

Reggeli, motorok felkészítése, eligazítás. Mindenki kedvence következik: a 8-as út! Figyeljetek, ugyan az egyik legszebb útvonal, de a legveszélyesebb is! Pihenő Selce-ben és Senj-ben. Kicsi a világ, a kávézóban magyarul rendelhetünk. Senj-től öröm motorozás Starigradig, ki-ki a saját tempójában. Kora délután érkezés a szállodába, lepakolás. Választási lehetőség: sör-medence vagy még egyszer, pontosabban kétszer, hisz’ oda-vissza Starigrad-Senj kanyargás, most már fölösleges dobozok és csomagok nélkül. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom: igen sokan ismét motorra pattantak és már repültek is vissza. Senj-ben pihenő a tengerparti parkolóban, aztán vissza. Tankolás, ismét benzingőz, fáradtan begurulás a szálloda udvarára.

- Van kedved még motorozni?

- Hmm?

- Nos, Senj közelében vár az egyik utas, törött motorral.

- Ez esetben van.

Visszagurultunk, most már óvatosabban, hogy biztosan odaérjünk. Szerencsére csak a motornak történt nagyobb baja, a motoros megúszta kisebb sérülésekkel. Nincs vérszag! Milyen jól jön a mindenféle egészségügyi vizsga! Gyorsan megvizsgáltam a kezét, csak zúzódás. Nem baj, hívjunk mentőt. Persze akkor már automatikusan jönnek a rendőrök is. Ajaj. A szállodában maradt a motor forgalmija. Ez itt annyira nem nyerő. Fotók, keréknyom rögzítés, de semmi extra. Közben megérkezik a második csapat is, sőt a mentők is. Ok, feladat kiosztás, ki mit csinál. Megnyertem a mentő kíséretét. Eddig még nem volt szerencsém ilyenhez: felvezető autó, időnként 160-nal országúton! Még érdekesebb nyitott szellőzőkkel, este 9-kor. Aztán kórház szag. Este 11 felé összegyűlt a társaság, tanakodás hogyan tovább. Indulás vissza. Most már autópályán, így is úgy is megfagyunk, akkor legalább legyünk gyorsak. Kaptam egy nejlon zsákot, amit a többiek gyorsan rám applikáltak. Ezer szerencse, hogy nem készült fotó róla! Soha nem mosnám le magamról a jelzőket, amit akkor kaptam. Elől Krisz (ő az az arc, aki a CBF500-al vezeti a gepárd csoport „nagymenőit”.) és Szimi, Mögöttük szorosan megyünk ketten. Éjszaka megváltozik minden, más illatokat érzek a levegőben. Az országúton és autópályán dominál a levendula vagy valami hasonló, nem tom’.

Lemaradtunk a sörről, vacsoráról. Norbi volt oly rendes, hogy félre tett nekünk néhány tíz szelet pizzát és rántott húst. Éjjel kettőkor álló fogadás motoros gúnyában. Sajnos a sör elmaradt, de most nem bántuk.

Hú, de rövid volt az éjszaka! Sokak számára meglepetés: reggel nyolckor van indulás. Ok, akkor most fitt reggeli van: egy pohár gyümölcslé. Indul a csoport hazafelé. Közben megérkezett a motor mentősünk. Ha már itt van:

-        Elfér az utánfutón még egy Buell is?

-        Persze

-        Ez esetben átgurulnál a szállodához?

A gepárd csapat osztódik: néhányan átpártolnak a sas1-be.

Egy gyors nagycsoportos fotózás Senjben, aztán megyünk tovább Gospic felé. Nini, mennyivel másabb így világosban. Szép. Persze közben itt is fenyő és bodza illat. Öröm az orrnak!

Visszafelé már nem sok izgalom. Finom kanyarok Slunj-ban a vár alatt, a folyó völgyében.

Találkozás dézsavűvel: Karlovac-Zágráb-Letenye-Budapest autópályázás. Az arány még mindig jó: kétszer négyszáz kilométer autópályázás, ezer kilométer kanyargásért. Visszafelé szakadozik a csapat. Egyre többen mondják a pihenőknél, hogy viszlát, a következő túrán találkozunk.

Az M0-n már egyedül robogok. A gondolatok cikáznak a fejemben, matekozom csak, hogy éberen tartsam magam. Aztán SZMbe jut: én már javában otthon pihenek, amikor néhányan még mindig húzzák a gázt. Jó utat, hamarosan újra együtt gurulunk!

mp

Gepárd szemmel…

-avagy teher alatt nő pálma.

Örömmel láttam a csoportbeosztást, amikor Szimi átküldte, hogy a gyors csapatot szerény személyem fogja istápolni. Aztán a következő lendülettel végigfutottam a névsoron, és a birtokolt motorok listáján is, és azonnal elkezdett zsibbadni a bal karom… GSX-R 1000, CBR 600RR, VTR 1000 SP2, Buell XD-9, CBR1100XX. Fel kell kötnöm a gatyám, hogy ne magyarázkodással kelljen töltenem az időmet, hogy miért megyünk ilyen lassan.

A szokásos végletekig unalmas autópályás szakaszt hamar letudtuk, néhány megállóval, kajálással, tankolással, határátkeléssel, papírfecnik gyűjtésével és kifizetésével. Egyszóval a szokásos egyhangúság. Mindez a szükséges rossz, hogy aztán viszont napokig csodálatos napsütéses, gumitapasztó időben motorozhassunk a tengerpart mellett.

Szokás szerint letértünk Karlovac után a pályáról, azonban nem az egyes út nyújtotta pazar tájak között haladtunk, hanem inkább a hármas út kanyarjaiban koptattuk a gumik oldalát is, hogy ne csak a közepe fogyjon. Rijeka felett egy rövid esőszünetet tartottunk, futotta is az időnkből, hiszen Gepárdokként faltuk a kilométereket, így tellett rá.

Opátiát magunk mögött hagyva ismét a kiváló, versenypályákat megszégyenítő 66-os útra értünk, ahol már végre rádőlhettünk a kormányra is. Ez nem a legendás nyílegyenes amerikai, hanem a számunkra legendásabb kelet isztriai, ahol csak azért van néhány rövid egyenes, hogy a rengeteg kanyart megszakítsa, még se legyen unalmas…

Itt érkezett a nyomás egy CBR és egy GiXeR képében, melyeket ki sem tudtam törölni a visszapillantómból. Nem volt más választásom, mint előre menekülni. Nem akarok előre szaladni, de el kell mondjam, hogy ezt a nyomást innentől kezdve nem tudtam elkerülni a három napon. No de a lényeg az, hogy óriásit csapattunk a panoráma kanyarig, ahol a szokásos jegeskávénk mellé finom krémest is ettünk. Hadd ragadjam meg itt a szót, hogy a Többieket is megdicsérjem; nem hogy nem maradt le senki a csapatból, de nagyjából épphogy megálltunk és mindenki begördült utánunk a parkolóba.

Egy további rövid, de annál szebb út után eljutottunk Rabacba, ahol a hotelben némi hűsítő folyadék után eltettük magunkat másnapra.

Nem lébecoltunk a második napon sem, mert frissen, fiatalosan visszafelé is megjártuk a nem amerikai hatvanhatost. Egyébként egyik celebünk szájából azt hallottam, amit később egy kanadai motoros is megerősített, akivel egy parkolóban futottunk össze, hogy a horvát tengerpart és annak kanyarjai sokkal szebbek, mint a nyugati part szintén legendás egyes útja Los Angeles felett, Malibun át. Nem tudom, nem jártam ott, majd Szimiék októberben megnézik és elmondják. J

A hatvanhatos út csak bemelegítés volt, hiszen a Horvát túrában az igazi szenzáció, és mindenki által a leginkább várt útszakasz a nyolcas út. A nyomás, ami a hátam mögött alakult, nem hogy nem mérséklődött, de inkább fokozódott. Úgyhogy emelnem kellett nekem is tétet. Nem volt elég, hogy nyugdíjasan jobbra-balra tologassam a gépet. Keményen bele kellett mennem a kanyarokba, és minden vezetéstechnikai tréningen megszerzett tudásomra szükség volt, hogy ne maradjak szégyenben. Szerencsére pont néhány hete voltunk egy RiLi képzésen az EuroRingen, ahol mélyrehatóan elemezte nekünk Fiedor Feri a kanyarok elméletét és gyakorlatát. Minden egyes kanyarban a szavai csengtek a fülemben, így mint egy védőangyal kísért végig az úton.

Óriásit mentünk Karkobagig, ameddig az inkább nagyobb, gyorsabb ívű kanyarok a jellemzőbbek, így jó tempót lehet menni. Egy finom ebédet követően felcsigáztam a csapatot, hiszen jeleztem, hogy az igazi sava-borsa most kezdődik a nyolcas útnak, ugyanis még csak most jön az igazán technikás szakasz. Nem is kellett sok nógatni Őket, azonnal indultunk. Nem is okozott csalódást, igazán nagyot mentünk. Öröm volt néha-néha belepillantani a tükörbe és látni, ahogy egyszerre vesszük a kanyarokat, senki nem marad le, mindannyian együtt. Igazán felemelő érzés!!!

Annyira, hogy amikor elfoglaltuk a szállást, egy spontán alakult csoport kezdett létrejönni, hogy nyomjunk még egy Starigrad-Karlobag-Starigrad kanyart. Nem nagyon kellett rábeszélni, hogy vezessem a csapatot. Nem is bántuk meg az extra kilométereket. Olyan együtt ment a különítmény, mint a MotoGP rajt utáni kanyarjaiban.

Egy kis éjszakai motorozás után a vasárnapi napot kicsit enerváltan kezdtem, de hát ez senkit nem érdekelt, így hamar ébrednem kellett. A változatosság kedvéért megint egy kis nyolcas út volt a terítéken. Közösen megszavaztuk, hogy menjünk fel egészen Senjig. A már oda-vissza többször is bejárt szakasz most sem hagyott kívánnivalót maga után. Rövid kávészünetet követően felkaptattunk a hegyre vezető szerpentinen, hogy a huszonhármas úton még egy nagyot motorozva elérjük Karlovacot, hogy búcsút intve, no nem a régi nyárnak, de a hétvégi motorozásnak sajnos igen, felkanyarodjunk az autópályára, hogy innen azon haladjunk hazafelé.

Jó hír, hogy már nem csak egy celebünk van! Így már nem csak az ökölvíváshoz értünk kitűnően, de már a zenében is otthon vagyunk. Nem véletlen emlegettem a régi nyarat. Varga Zsuzsa énekelte, de akik a vállukra emelték az a Venus együttes, akiknek két tagját is a sorunkban tudhatjuk, Etót és Stofit, akik biztosították a nyomást a hátam mögött.

Hogyan is koronázhatnánk meg ezt, ha nem hallgatnánk meg a Kockahas című slágerüket?!

https://www.youtube.com/watch?v=TO6tk_UIbng

Üdv Néktek!

Kri-X