Dolomitok AlpenMasters Motoros Túra 2014

Nem ígértem mást, csak hágókat! Így utólag összeszámolva 16 komoly hágót motoroztunk meg a négy nap alatt, ami jó teljesítménynek számít. Persze ehhez kellett egy jó csapat is, akik minden változtatásban benne voltak és sosem a könnyebb utat választották. Szóval az osztrák Alpok és a Dolomitok legjavát kaptuk. 

Az első nap a csapatépítésről szólt, Marizell közelében állt össze a csapat és nem sokkal ezután akkora esőt kaptunk, hogy egy nagy pajta oltalmazó teteje alá menekültünk, majd egy közeli gasthof vendégszeretetét élveztük. Itt szóba került egy bizonyos időjárás előrejelzés mely szerint tuti fix, hogy száraz utunk lesz. Bár úgy tűnt vége a felhőszakadásnak és elindulhatunk, tíz perc múlva újra szakadt az eső. Eizenerz felé kerülve értünk újra száraz aszfaltra és húztuk a szállásunkig.

A második napnak három csúcspontja volt számomra: az első, amikor Ausztria egyik leghosszabb nyáribob pályáján fékezés nélkül (na jó, ez csak az első három kanyarra igaz) hasítottunk le a csapattal. Egyébként Rocket Feri jó szokásához híven itt is első lett, 38.9 km/h sebességgel hasított a célfotó szerint.

Aztán amikor Obersee gyönyörű partján elfogyasztott almáspite után elindultunk a határon át Olaszországba, az a szerpentin lélegzetelállító volt. Mivel egyirányú itt a forgalom, ezért miénk volt a pálya végig. És végül a Passo Giau tetején, amikor megpihenve a csipkés sziklákon csücsülő bárányfelhőket bámultuk. Innen már csak fél óra a szállásunk Rocca Pietoréban. Luigi már-már barátként üdvözölt engem. Süppedős szőnyeg, hangulatos enteriőr fogadott minket, meg persze egy bőséges, háromfogásos vacsora, ami után ki-ki változó intenzitású társadalmi aktivitást mutatott.

A harmadik nap a finom reggeli után elbúcsúztunk Lositól, Ruditól és Katitól, mert ők egy napot ráhúzva még a Stelvió csúcshódítását is megkisérelték. (Én mondtam, hogy bevállalós csapat voltunk!) Mi felporoszkáltunk a Passo Pordoi (2.239m) találkozási pontjára és megnéztük hova vitték fel annak idején a Honda CB1300SA tesztmotort az AlpenMasters győzelme után. Innen lendültünk neki a csúcsoknak, hogy további négy kétezer méter feletti hágót másszunk meg egy délelőtt alatt. Sorrendben Passo di Sella (2.244m), Grödner Jöch (2.121m), Passo di Valparola (2.192m) és Passo di Falzerego (2.117m). Fantasztikus érzés volt szétnézni ezekben a magasságokban és ilyen monumentális sziklák között motorozni. Cortina d Ampezzoban bevártuk a másik csoportot, akik folyamatos fáziskésésben voltak délelőtt.

A pizza Olaszországban kötelező és nem is csalódtunk benne, isteni volt az ebéd! Egy kis szundi viszont nagyon hiányzott utána, merthogy a szállásunkig még közel 200 kilométer volt hátra, így súlyos gyomorral kényszeredetten felmálháztuk magunkat a vasakra és tovagurultunk napkeletnek. De csak elindulni volt nehéz, mert jó úton, jó időben, kellemes tempóban igazán élvezetesen haladtunk az 52-es úton Tolmezzon át, majd az SS13-on. Riga Tibi javaslatára felcsaptunk jobbra az SP76-ra, majd a Soca folyó partján megpihentünk. Mivel a csapat bevállalós volt azonnal házi „helybenúszó” versenyt rendeztünk. Sikítva nevettünk az eredményen, nálam a szilaj 3-as szintet mindegyikük elérte.

Felfrissülve vágtunk neki az embert próbáló Vrsc hágónak. Felérve némi hó fogadott bennünket. Rövid hógolyózás és egy csoportkép elkészítése után, legurultunk Kranska Gorába. A négycsillagos szállodánk wellness szolgáltatásait többen élvezték az esti órákban. 

A negyedik napon erős gyomorgörcsökre ébredtem és próbáltam nem mutatni a csoport felé, de kritikus volt a helyzet. Adrienn belém diktált pár széntablettát és egy üveg kólát, aminek hatására ebédnél már egy korhely halászlét is elmertem fogyasztani. Köszi Adrienn! De ne menjünk ennyire előre, hiszen Ausztria déli határa mellett fantasztikusat mentünk. Lávamündnél nem hagytunk el senkit, a 69-es uton egészen a rövid szlovén szakaszig nyomtuk.

Bajánsenyén Nagy-Kálozy Eszter és Rudolf Péter társaságában ebédeltünk (na jó, az igazság az, hogy a mellettünk lévő asztalnál ettek). Majd az egyik kedvenc útvonalamon Pankasz – Zalalövő – Zalaegerszeg – Balatonszentgyörgy vonalon toltuk az M7-ig. Onnan meg már a motorjaink maguktól hazavisznek.

Remek képeket készített Takács Andris a túrán, Mag Pali jelesre vizsgázott, mint túravezető. Losiéknak gratula, mert természetesen megcsinálták a Stelviót. Felejthetetlen tájakon jártunk, hamar összeszoktunk, és a hangulat is parádés volt végig. Köszönöm, hogy velünk tartottatok!

Barátsággal:

Szimcsák Attila

Túravezető

DOLOMITOK ALPENMASTERS

avagy Miért énekli Wágner úr a Minden vagon két ajtó kezdetű nótát Fülig Jimmynek?

Kezdek belejönni a túravezetésbe. Vagy mégse.

A sztori egészen kedvezően indult. Már egy héttel az indulás előtt megkaptam – szóban – az útitervet, főbb pontokat. Ha voltál már bármilyen tájékoztatón, akkor tudod jól: ez arra elég, hogy ott helyben bólogass, mert ismert dolgokról beszélnek. Aztán hazamész és gyorsan feltúrod az összes emlékképet az 1-2 óra/nappal előbb elhangzottakról. Nyilvánvaló, minél hosszabb ez az idő, annál kétségesebb a valóságtartalma.

Szóval a szokásos Rhino-s találkozó az autópályák kivezetésénél, gyors autópálya matrica vásárlás. Vagy mégsem. Pont ezen a szent napon a hálózati kapcsolatok nem működnek a Nemzeti…-vel. Sebaj, pont ott az ügyfélszolgálat. A gyülekezőnél sokan vagyunk, de autópályázni ennyi motornak még viszonylag könnyű. Megálló az óvári pihenőben. Itt csatlakozott hozzánk a fotós-túravezetőnk, Takács Andris. Egy kis tájékoztató, ki mire figyeljen motorozás-fényképezés közben. Úgy értem, menet közben. Jó páran nézünk, mosolygunk, hogy persze, ja, meg, ahogy azt Móricka képzeli! Menet közben száznál, visszafordulva fotózni, egy dslr géppel! Haha. Igen ez megdőlt, nem száznál,… az autópályán mindezt látva, inkább bementem én is a belső sávba, hogy biztosítsam a belső sávban motorozó őrült fotósunkat. Wöllersdorfnál elhagyjuk az autópályát, majd újabb útitársak csatlakoztak a csoporthoz. Irány tovább Mariazellbe, ott gyors fotózás, majd tankolás. Egyszer csak Szimi mellém gurul és következik a meglepetés kérdés: Láttad Eriket? Ja, persze: a szakállasok most jobb oldalon ülnek…NEEEEMMMM, az egyik utasunkat! Ööööö, nem is tudtam róla. Azt hiszem ez rossz válasz volt.  Szemerkélő esőben indulás, majd pár kilométerrel arrébb a zuhogó eső elől félreálltunk egy traktoroknak kialakított benzinkútnál. Sok jó motor kis helyen is elfér! Ötven méterre van egy étterem, legyen ott a déli pihenőnk! És Erik is megérkezett! Teljes a csapat. Étteremben gyors tanakodás, merre tovább. Döntés: Szölkpász [Solkpass] vesztett, megyünk a gyorsforgalmi úton Murauig. Ha az eredeti útvonalon motorozunk, akkor biztosan tovább zúdúl az égi áldás a nyakunkba, noch dazu a végén még egy komoly murvás tréning is várt volna.

Milyen jó, hogy az osztrák szállodák szinte mindegyike rendelkezik sífelszerelés szárítóval. Nem merném állítani, hogy ezek a termek az orrunk kényeztetésére teremtettek, de jó hogy van.

VW T2 talákozó Lienz

Reggel mindenki boldog: száraz vagy majdnem száraz felszerelésben indulunk tovább a dolomitok szélére Rocca Pietore-ba. Ma már meleg van, talán túlságosan is. Megállunk Lienz-ben a nyári bobpályánál. Örömködés, páran a tavalyi túrák során kihagyták, így most semmi esetre sem. Nagy hivatkozások, hogy ÉN BIZTOS MEGCSINÁLOM FÉK NÉLKÜL…Jók vagyunk, de ennyire nem. Mindenki kapaszkodott a fékbe, amikor jött az első lendületes jobb kanyar. Közben beállt a parkolóba néhány VW Transporter T2. Mit ne mondjak, mintha NOHAB-ok sorakoztak volna fel egymás mellé! Gyönyörűek! Minden darab példaértékűen rendbe hozva. Ez alól egyetlen egy kivétel volt, de azon látszott a rat stílus. Egyelőre, aztán a gazdája valószínűleg majd meggondolja magát és egy igazi lakóautót fabrikál belőle. Fotózás közben igen jól jön a protektoros ruha, nem nyomja a térdünket a sok apró kavics! Miután vérmérséklettől függően kiélveztük a látványt, tovább gurultunk a Defreggental hágó felé. Érdekes megoldással találkozik itt az utazó: minden órában van 15 perc, amíg szabad az átjárás. Itt aztán pontosan be kell tartani a túravezető iránymutató információit, úgyhogy a várakozás idején elfogyasztott ebéd után a KV-t már nem kértük. Gyorsan lóra pattantunk és irány az átjáró, különben várhatunk egy órát! Innen már csak pár óra feledhetetlen kanyargás a Dolomitok szélén, amikor is megérkezünk Rocca Pietore-ba a szállásunkra. Este sörözés, vacsora, ismét sörözés és már el is jött az éjszaka…

Reggel korán indulás, mert vár ránk az eltéveszthetetlen négy hágó: Passo Pordoi, Passo Sella, Passo Valporala, Passo Falzerago. Az első pihenőnél elhangzik, az „itt nem lehet eltévedni” kezdetű mondat. Miért is? Nincs elágazás? Ekkor jutott eszembe az oly bölcs Wágner úr, aki könnyedén tőrbe csalja a mit sem sejtő Füllig Jymmit. Páran kissé átterveztük az útvonalat. Az igazi olasz kávénk után megnéztünk más kanyarokat, kereszteződéseket, de a végén mindenki boldog volt, amikor a csapat ismét együtt fagyizott. A rend visszaállt, innentől irány Bled, akarom mondani Kranjska Gora. Szimi mesélte, milyen sokat levelezett és telefonált a szállodával, hogy igen biztosan van szállás. Aztán egyszer csak derült égből fasírt: nincs szállás. Puff neki. Akkor most mi legyen? Semmi gond, van még Szlovéniában jó szállás! Mint kiderült, jobb szállás! De ne szaladjunk előre. Forró, bőven harminc fok feletti hőmérséklet. Már alig vártuk a szállodai felfrissülést. Ehelyett vezetőnk egyszer csak index-fék-megállás kombót mutatott be, amit mindenki engedelmesen követett. Egy igazi vadvízi pihenő következett. Persze Szimi adta alánk a lovat, hogy bezzeg a régi túravezetők és a motorosok is keményebbek voltak. Simán belementek a tizen fokos vízbe. Több se kellett nekünk! Hárman gyorsan ledobtuk magunkról a motoros gúnyát és úszás árral szemben. Érdekes verseny volt. Rövid, de erős úszás után csak néhány centiméterrel voltunk lejjebb. Lehangoló, ugyanakkor mindenki jót nevetett! Mi lehűltünk, így a következő fél óra is kellemesebben telt a motor nyergében. A már szokásos ceremónia a szállodai bejelentkezés. A sorrend felcserélhető, többször is használható:Zuhany-Vacsora-Wellness-Sörözés. Egyszer szívesen beszélgetnék Váncsával is a wellness kifejezés eredetéről, valódi jelentéséről.

Vrsc hágó - Pali hógolyózik

Utunk negyedik napján már mindenki úgy gondolta, hogy túl vagyunk a nagy hágókon, már semmi említeni való nem lesz. Egyszerűen hazafelé fordítjuk a kormányt és a legtöbb motor már magától megtalálja a helyes utat. Most Bled kimaradt az útvonalból, de nem hagytak minket izgalmas kanyarok és szűk utak nélkül. Lavamündnél kezdődik egy túrát igazán kedvesen lezáró kanyargás. Néhány visszafordító, de a kanyarok többsége a dinamikus súlypontáthelyezést részesíti előnyben. Meglepetésként András előre ment, hogy igazi haladós, mozgást sugárzó képeket tudjon készíteni mindenkiről. A fények, az ívek, a kompozíció tökéletes volt. Egy dolog maradt számításon kívül: a kanyar előtt lévő parkolóban posztoló rendőr. Igazi szuper video megmutatná, ahogy mindegyikünk tudja, hamarosan elérjük a fotó pontot, húzd a gázt, nyomd a gépet, tényleg kopjon az a marjé jel a gumi szélén! Aztán ahogy azt minden motoros iskolában tanítják: az ív túl végén feltűnik egy egyenruha, mögötte talán egy Skoda Octavia, de egy pillanat és össze áll a kép: RENDŐR! Gázt elvenni, motor felegyenesedik, a képen pedig egy lassan tova csordogáló motoros. Valaki meg is jegyezte, hogy ez megér egy arany málna díjat. Ezután már „csak” egy kis mellékutakonérjünkazőrségbe maradt vissza. Én imádtam, ahogy a kis szerek között gurultunk és egyszer csak megláttuk a táblát: Magyarország. Még pár kilométer és begurult a csapat Bajánsenye határában lévő étterem udvarára. Túránk utolsó hivatalos pontja, itt már sokaknak hazafelé húz a szíve, ezért a közös ebédet nem is forszírozza senki. Búcsú, fotó, kézfogások és puszik, majd irány hazafelé.

Mag Pali

Túravezető