A bevált Grossglockner Motoros túránkon változtattunk idén. Az idei túra valójában két túra volt, hiszen Ausztria legkedveltebb motoros paradicsoma mellett a varázslatos Bledi-tó partján is eltöltöttünk egy napot. Az elmúlt években ugyan mindig itt szálltunk meg hazafelé a Dolomitokból, de nem volt időnk felmotorozni a Vrsc-hágóra, felmenni a Mangart 2679 m magas csúcsát megcsodálni.  Bled számtalan kikapcsolódási lehetőséget kínált nekünk és mi ki is használtuk.

A számomra legemlékezetesebb pillanatokat szeretném megosztani azokkal akik nem voltak ott és azokkal is akik a Gepárd csoportban húzták a gázt. Az első nap úgy alakult ahogy terveztem, kicsivel a magyar határ után a GPS összeakadt és csak érzésre haladtam a gyönyörű Szlovén utakon. Izgalmas dimbes-dombos részek követték egymást, néha egysávos utakon traktorokat kerülgettünk, néha meg olyan érzésem volt hogy az egyetlen lehetséges irány a gazda pajtájába vezet, és pihenésképpen pakolhatjuk majd a bálákat. Régi motorosaink még emlékezhetnek arra a pillanatra amikor tíz motorral mögöttem egy szlovén ház udvarában próbáltam Y-ban kikanyarodni, miközben a derék házigazdánk az erkélyen integetve veszi számba hívatlan motoros ismerőseit. Tito valahogy úgy tervezte meg a környéket, hogy semmi sem egyértelmű. Régi partizán vagyok, de mindig érnek meglepetések Szlovéniában.

Na szóval késő délutánra mégiscsak elértünk Bledbe, és élveztük a tóparti szállodánk kényeztető medencéjét az ötödik emeleten.

Grossglockner tetején

Másnap a Grossglockner Alpenstrasse volt a cél délről. A Plöcken pass jó választás volt odafelé. Eszembe jutott, hogy egyszer itt Hufi Józsival a nyomomban, mekkorát mentünk, majd a parkolóban megpihenve a saját gyártású kolbászt majszolgatva veregettük egymás hátát. Most természetesen figyeltem a csoport dinamikára és nem akartam utolérni az előttünk haladó Gepárd csoportot. A déli kapunál egyesültünk és a gleccserrel kezdtünk. Idén szerencsénk volt a Grossglocknerrel, minden alkalommal jó időnk volt, most is. Ebéd majd Bikers Point, majd Szilva vezetésével egy északi kapu oda-vissza. A Bledbe vezető visszaúton a Kreuzberg felé mentünk és az út mellett egy fecskefarkú Merci keltette fel az érdeklődésemet. Mivel egy vendéglő parkolójában állt gondoltam míg felfrissülünk ezt a gyönyörűséget is megnézzük. A bácsi aki kiszolgált legalább kilencven éves volt és még ceruzával papíron kalkulált nekünk. A Coca Cola Zeroról még sosem hallott, a kávét is régi rotyogóssal főzte.

Pár perccel később értünk csak a hotel mögötti privát parkolóba, mint a Gepárd csoport. A svédasztalos vacsora után mindenki neki indult a part menti szórakozási lehetőségek feltérképezésére.

Párban szép a csúcshódítás

A harmadik nap a pihenni vágyók felsétálhattak a várba, majd becsónakázhattak a tó közepén lévő kis szigetre. Akik motorozni vágytak azokkal újra két csoportba beosztva a Bovec érintésével felmotoroztunk a Mangart csúcsára, majd visszafordulva a Vrsc hágó számozott kanyarjai következtek. És itt álljunk is meg egy szóra! Sok helyen jártam már a világban, és a Mangart hágó bizony vetekszik a legtöbb nagy „márkával”.

Már ahogy feljutottunk az is megér egy misét, de amit fent láttunk. Eleve az ahogy a felhők jönnek mennek. 4-5 perc alatt a teljes ködből napfényben úszó csipkés sziklák bukkannak elő és a könnyedén átlátni már olasz területre.

A Mangartot kötelezővé tenném minden túramotoros számára. A Rhino Tours mindenesetre felveszi a mindenévben meglátogatandó zarándok helyek közé, ezt megígérhetem. A kiejthetetlen nevű Vrsc hágón tetején elég nagy volt a tülekedés, mi is csak egy lenti parkolóban tudtunk pár percet szusszanni. Bledbe érkezve volt aki lement fürödni a strandra, mi adrenalin függők felkerestük a nyári bob pályát és egymást túllicitálva próbáltunk sebesség rekordokat felállítani. Gyönyörű a kilátás a pálya tetejéről, ezt is ajánlom mindenkinek akit erre vet a sors.

Nagyon hamar eljött az utolsó reggel, amikor is egyből a Ljubelj hágóval kezdtünk majd a lavamündi szerpentin után a 69-es út lágy kanyarjait élvezhetjük az Őrségig. Bajánsenyén a finom ebéd elfogyasztása után Zalaegerszeg érintésével csatlakoztunk fel az M7-re.

Jót tett ennek a túrának, hogy áttettük Bledbe a főhadiszállást. Élveztem minden percét a túrának. Köszönöm a Sas csoport támogatását, jók voltatok! Szilva is ötösre vizsgázott mint túravezető, köszönöm a segítségét!

Szimcsák Attila

Sas csoport túravezetője 

A Gepárd csapat Mag Pali szemével

A reggeli találkozón feltűnik nekem a sok ismert arc és motor az előző túrákról, de akad bőven új is. Az M7-esen feledtetve az autópálya monotonitását egy kis agytorna: mond el a motorosok nevét, motorral együtt. Jó, akkor most a motorokat és a rajta utazókat. Szuper, akkor most sorrendben, ahogy látod őket. Frankón kitölti ám az időt, és amikor leszállsz a motorról, tényleg tudsz valamit mindenkiről! Mivel a Glockner egy igen érdekes célpont, szerencsére olyan sokan vagyunk, hogy mindkét csoportban több, mint 10 motor van. A szállásunk mindhárom éjszaka Bledben a tó partján van. Ez kellemes meglepetés, nem kell minden nap dobozzal motorozni. Jól hangzik!

Csoportunkat Szilárd vezeti, én pedig hátulról tartom szemmel. Közénk került sok olyan motoros, aki már visszatérő vendég (akár évek óta!) ill. azok is, akikről úgy gondolta a csapat, hogy temposabban motoroznak az átlagnál. Az első nap a bemelegítés, összerázódás. A príma szállodában gyorsan lepakoltunk és irány a wellness és vacsora. Natürlich ilyen melegben védőitalt is fogyasztunk, többször is az este folyamán, így biztosan minden rendben lesz a vesénkkel.
Mi más is lehetne a téma, mint mit várunk a következő naptól:

GROSSGLOCKNER

Mindenki szemében izzik valami, legtöbben már nem először járunk itt, de a szívünk mindig visszahúz. Olyan, mint egy mágnes! És itt jön a lényeg: végre dobozok nélkül is abszolválhatjuk a helyet, hiszen ebben a nagyon pazar szállodában leszünk végig. Tudom, hogy sokan azt mondják, hogy dobozzal is ugyan olyan jó, de én nem szeretem. Szívesebben használom a tanktáskát, sőt akár úgy is, hogy a hátsó ülésre rögzítem. Ilyenkor nagyon király a motor súlyelosztása.

Reggel egy gyors tájékoztató. Volt, aki átpártolt hozzánk, mert úgy érezte a másik csoportban túl papás iramot diktál Szimi. Így kialakult egy egészen jó csapat, akik szinte érezték egymás rezdüléseit: mikor igényli a csoport a nézelődős tempót, mikor a nyélgázt.

Bled csodálatos hely. Milyen meglepetés: itt is van nyári bobpálya. Naná, hogy ide is fel kell mennie a csapatnak. Persze alternatívaként ott van a vár. Felmenni a várba és onnan letekinteni erre a gyönyörű tengerszemre, nem mindennapi élmény.

Vacsora után túravezetői megbeszélés és döntés: holnap a Mangart hágóra megyünk! Mint másnap kiderült életem egyik legszebb döntése volt. Utazásaim során már viszonylag sok hegyet, völgyet, szakadékot láttam, de ez tényleg olyan, mint Szlovénia: mindenből kapott egy kicsit és így vált egy gyöngyszemmé! Aki eddig még nem járt itt és erre vezet az útja, könyörgöm, ne hagyja ki!
Persze ennek a napnak is vége lett. Majdnem úgy, mint egy átlag túra napnak. Aztán az utolsó pihenőnél, Szilárd csak nem bírt magával. Az olyan jó érzés, amikor az ember este megérkezik a szálláshelyre, leszáll a motorról és azonnal megkínálják egy jó pálinkával. Tényleg ezt szeretnéd? Igen. Szupi, akkor a cél előtt egy kicsivel megelőzöm a társaságot és teljesítem a kívánságod. Mint egy kisdobosnak anno. Gondoltam ez nem egy nehéz feladat, de amikor a Hayabusa nem hagyja magát, a GS-eket meg csellel kell lenyomni, mert a 600cc, az 600 cc. Aztán jött a fekete leves: Kawa1400. És nem hagyja magát. Amikor úgy gondolod, hogy az előzés után úgyis visszaveszi a tempót, és na, majd akkor, nem, nem és nem. Miért? A csapat csak a szálloda parkolójában értette meg az esztelennek tűnő száguldozásomat, és persze mindenki arcán ott volt az elismerő mosoly. Ez is a Rhino Tours!

Vrsc hágó - Sas csoport

Utolsó napra ismét volt egy kis változás. Néhányan a csoportból siettek, ezért az autópályát választották, így nekünk is át kellett rendeznünk a csoportokat. Az eddigi motorozás is fantasztikus volt, de ami ma következett, az hátulról nézve szinte a mennyország. Mindig is irigyeltem a vadászgépek pilótáit, amikor kötelékben repülnek, a síoktatókat, ahogy egy-egy bemutatón azonos ütemre hajtják végre a különféle feladatokat, de a motoros rendőröket is mindig megcsodálom. Van benne valami felemelő érzés. A hazafelé úton nekem végig ez volt: Ez a csapat, mint egy jól programozott drón csoport: egy ütemre, mintha maga Herbert von Karajan vezényelne. Egyenesekben összezár a csapat, a kanyarokban, ívekben kissé széthúzódik, mintha csak egy gumikötéllel lennének összekötve. Ez a látvány vitt egészen az M7-es benzinkútjáig, ahol ismét elvált egymástól a csapat. Eddig még sosem soroltam fel a csoport tagjait, de most álljon itt a DRÓN csapat névsora (remélem senkit nem hagytam ki):

Falkai Szilárd

Hajek László

Képe János

Kállai István

Papik Ferenc

Fehér Tibor

Mag Pál

Köszönöm!

magpali