Motoros kalandok az Ibériai félszigeten

A repülőtéren hamar kiderült, hogy az egy motoros túrára jutó mérnők emberek száma igen magas a csoportunkban. Így Zolival gyakorlatilag egy posztgraduális építészmérnöki kurzuson vettünk részt, ahol ismereteket gyűjthettünk az építőipar aktuális helyzetéről, új üzletszerzési trendekről, felhasznált anyagokról, technológiákról. Szinte minden turista látványosság megtekintésekor szóba kerültek a következő kérdések: Mikor épült? Miből épült? Hogyan épült? Én a magam részéről imádtam és szerintem egy komoly szakdolgozatot írhatnék a „Portugál építészet a XIX-XX. században” címmel, ilyen konzulensekkel a hátam mögött.

Az építészet mellett a gasztronomiára helyeztünk nagy hangsúlyt, már az első este Alicante kikötőjében sikerült egy olyan éttermet választanunk ahol a mexikói és indiai ételek szépen megfértek egymás mellett a hagyományos spanyol tengeri herkentyűkkel. A vacsora utáni séta igen kellemes volt, a beszélgetésekből kiderült, hogy mindenki nagyon motorozna már.

Mini Hollywood, a western falu hozta a fílinget...

Reggeli csapatértekezlet után Almeria felé indultunk. Hol a tengerparton, hol pedig a hegyekben motoroztunk. Kora délután értünk a spagetti westernek bölcsőjéhez a Mini Hollywoodhoz. Végül mi a Western Leonét választottuk megtekintésre. Néhány vicces képet sikerült lőnünk, de a személyzet autentikussága hagyott némi kívánni valót maga után. Pont mikor már indulni készülődtünk, akkor jelentették be, hogy most lesz a show. Kösz, de azt már nem vártuk meg.

Este a kötelező belvárosi séta után, egy szűk kis utcában találtunk egy remek kis éttermet. A „gasztroámokfutást” hivatalosan itt kezdtük el. Sonka, hal, gyümölcs, sajtok, olajok minden került az asztalra. Ételek - otthon szokatlan- párosításából születtek egészen különleges íz harmóniák.

Hétfőn délelőttre a Sierra Nevada legszebb szakaszainak bemotorozását terveztük. Jó aszfalton tempósan haladtunk Granada felé. A nyüzsgő városba érve nem teketóriáztunk, gyors ebéd és irány az Alhambra. Mivel a jegyeket előfoglalásban kellett megvennünk, hamar bejutott a csapat. A spanyolok szigorúan veszik a beléptetést mindenkinek érdemes előre interneten megvenni a jegyeket, mert a helyszínen kicsi az esély. Nekünk sem sikerült plusz két jegyet vennünk, ezért mi Zolival kint maradtunk. Tehát az Alhambráról szóló írás itt most kimarad, jövőre mindenképp pótoljuk. Tibiékkel összefutva egy kellemes óvárosi séta vette kezdetét. Rengeteg sztori került elő egy eldugott kis téren kávézva. Gyönyörű látkép a városra, majd gyaloglás következett a szállodáig.

Granada, Marbella, Gibraltar izgalmas városok, rengeteg látnivalóval...

Kedden a napsütéses Marbella várt minket. A Costa del Sol partszakaszon az év 340 napján süt a nap. Mi Granadából a hegyeken keresztül terveztük az érkezést. 10 fokban és zuhogó esőben érkeztünk Rondához, ahonnan a legendás A397-esen szerettünk volna végig tolni, de a nyálkás, vizes aszfalt nem volt a segítségünkre. A hegytetőn átbukva Marbella hozta a formáját, az eső abba maradt. Este már a Puerto Banus kikötőjében vacsoráztunk. Itt a legnagyobb az aránya az egy főre jutó luxus jachtoknak és a hamis rolex karóráknak. Furcsa ez a kettősség ezen a gyönyörű tengerparti részen.

Mivel a tavalyi Andalúz túránkon többen már voltak Gibraltáron ezért a csapatot két részre osztottuk, volt egy Gibraltár és egy Kanyarvadász csoport. Én a Gibraltár különítménnyel elmotoroztam a híres szikláig. A határátkelés a szokásos módon a repülőtér kifutópályáján történt. Elgurultunk az Európa pontra, ahonnan Afrika már jól kivehető. A szikla tetejére tartva szembesültünk azzal, hogy a taxis és cable car lobbi győzött egy héttel korábban és már nem engedik fel sem a motorosokat, sem az autósokat a kilátóponthoz. Két lehetőség maradt csupán: az Európa ponttól taxival, vagy a belvárosból kabinban drótkötélpályán lehet megközelíteni a majmokról is híres kilátót.

Nem maradt más hátra angolosan távoztunk. Egyből beálltunk Ronda irányába és egy hihetetlen jót motoroztunk. Áthaladtunk Los Angeles-en, és élveztük a tapadós aszfalt nyújtotta lehetőségeket. Ronda előtt mi is esőt kaptunk csakúgy, mint a Kanyarvadász csapat. Ronda a nevével ellentétben gyönyörű város. Feriék az arénát keresték fel, mi pedig minő véletlen megint találtunk egy tündéri kis éttermet. Finom helyi ételek, jó kiszolgálás, ajánlom mindenkinek a Meson Rondenot.

Délután Sevilla volt a cél. Zoliék előttünk jártak, a nap is kisütött, ezért nem siettünk. Habár tudtuk, hogy tavaszi fesztivál van Sevillában, azért erre mégsem voltam felkészülve. Buggyos-fodros ruhába öltözött lányok, nők, hölgyek és elegáns (értsd. öltöny, nyakkendő) férfiak kis csoportokban mentek valamerre. A recepción leegyeztetve a helyes irányt mi is elindultunk arra amerre…

Ha nem láttuk volna, nem hinnénk el - Sevilla Fesztivál, szép ruhák, rengeteg alkohol...

Nem akarom túl lihegni a dolgot, de végül elérkeztünk egy olyan térre ahol rengeteg sátor volt felállítva. Ezekben élőzene mellett ment a tánc és folyt az alkohol. Sok-sok ezer ember készült lemenni kutyába. A fiatalok tömegével tolták az alkoholt műanyagpohárban pár utcányira a tértől. Húsz perc után érzékeltük, hogy ez nem a mi bulink és kerestünk egy szuper éttermet ahol Tibor névnapját illő módon megünnepeltük.

De itt még nem ért véget az este, mert besétáltunk a központba és ott egy konflist bérelve vitettük haza magunkat. Az egy lóerős kocsiba öten gyömöszöltük be magunkat és végig nevettük az utat a szállodáig. A szálloda előtt még dobott egy balost a kocsisunk és így hat sávot vágtunk keresztbe a forgalmas sugárúton. Járt a jatt.

A Portugál kalandunk kezdődött el csütörtökön. Napsütésben indultunk Sevillából és Evorába terveztük az ebédet. Itt borongósra váltott az időjárás és Fatimába már zuhogó esőben értünk. Az esti wellness és a négy csillagos Don Goncalo Hotel éttermében elfogyasztott remek vacsora némi gyógyír volt megpróbáltatásainkra. Másnap reggel lesétáltunk Fatima főterére és megcsodáltuk a régi és az új templomot. Itt történt a legenda szerint, hogy három pásztor gyermeknek megjelent a Szűzanya. A Fatimai jelenésekre 1917 óta egy teljes iparág épült. Az új templom gigantikus méretei lehetővé teszik, hogy egyszerre közel 10 000 hívő vehessen részt szentmisén. A 8000 ezer lakosú kisvárosban körülbelül 10000 szállodai ágy érhető el. Bár imádkoztam a jó időért, de csak késő délután állt el az eső.

Aveiroban töltöttük az estét. Megint csak wellness, majd séta az óvárosban. Aveirót Portugália Velencéjének is hívják, hiszen a várost csatornák szelik keresztbe és ezeken a nagy méretű gondolák szállítják a turistákat. Az étteremben bemutattam a híres dugós trükköt. Marci próbálkozott a legtovább a megfejtéssel, de ezen a napon nem találta ki senki. Később megmutattam a megfejtést, mert nem akartam, hogy éjszaka is ezen törjék a fejüket a srácok pihenés helyett. 

Fatima és Aveiro két különlges portugál város...

Aveiróból Lisszabonba kellett eljutnunk az óceán érintésével. Zoli vezetésével sikerült a feladat. Fél egy magasságában már korgó gyomorral kértem, hogy találjon egy éttermet lehetőleg kilátással az Atlanti óceánra. Zoli túravezetői kvalitását dicséri, hogy pár perccel később már a hatalmas tengeri kütyüs tálakat rendeltük egy felkapott étteremben. Iszonyatos pusztítást végeztünk a pincérek által kihozott „kalapácsokkal”. Ebéd után Árpi kérésére lementünk a partra és nem bántuk meg, a túra egyik legjobb fényképét sikerült megcsinálnom.

Cabo da Roca, a kontinens legnyugatibb pontja következett. Én korábban már kétszer voltam itt, mindig nagy széllel és kevés emberrel találkoztam. Most az ellenkezője volt az igaz, napsütés, kellemes meleg és tucatnyi turistabusz utasa próbálta a szeme elé tartott kamerával megörökíteni a pillanatot, amikor végre odaférnek az emléktábla elé és bárgyún mosolyognak. A hely megérdemelt volna egy kicsivel több időt, de ilyen tumultusban jobbnak láttuk, ha tovább haladunk.

A tengerparti úton jó tempóban haladva elhagytuk Estorilt, majd Lisszabon Belem negyede következett. Mint kiderült, jó érzékkel foglaltuk a szállást, ez a környék rengeteg látnivalót tartogatott számunkra. A motorokat leadtuk Janinak, hogy éjszakába nyúlóan felpakolja őket és elinduljon Magyarország irányába.

A másnapi városnézést egy különleges sütemény, Pastéis de Belém (pudingos kosárka) kóstolásával és történetének megismerésével kezdtük. Krisztina, a helyi idegenvezetőnk mindent elmesélt, amit tudni illik a sztoriról. Az utcáról egy pici cukrászdának tűnik a hely, de bejutva folyosókon keresztül eljutottunk egy nagy teremig, ahol elfogyasztottuk az EREDETI-TITKOS recept alapján készült sütit, finom kávéval. Korán volt, ezért hamar végeztünk, délután a városnéző körút végén, amikor elmentünk a bejárat előtt szörnyülködve láttuk a turisták hosszú, tömött sorát, akik arra vártak, hogy bejussanak a nevezetes helyre. 

Lisszabont helyi idegenvezető segítségével fedeztük fel, kösz Krisztina!!!

Krisztina a buszos városnézés közben rengeteget mesélt az életről Lisszabonban. A jó sztorik mellett értékeltem, hogy szinte sehol nem kellett sorba állnunk. Én pont azt kaptam ezen a napon, amire számítottam. Voltunk a Krisztus király szobornál, ami a 110 méteres magasságával lélegzetelállító látványt nyújt. Felliftezve a szobor lábához, komoly vita alakult ki arról, hogyan is épülhetett ez a szobor.

Sétáltunk az óvárosban, a világkiállítás helyszínén, ebédeltünk egy helyi étteremben, láttuk Vasco de Gama sírját a Szent Jeromos kolostorban.

A Jézus szobor lábától csodálatos a kilátás Lisszabonra...

És a nap meglepetése a repülő úton ért minket, Orbán Viktorral egy gépen utaztunk haza. Meglepődésemet csak fokozta amikor a mellékhelység felé araszolva, bemutattak neki és a motoros túráink felől érdeklődött. Sajnos ő nem motorozik így nem várható komoly felfutás ezen a piacon.:)

Hát ennyi történt velünk, jó kis túra volt!

Barátsággal:

Szimcsák Attila

Túravezető