Grossglockner Classic 2010 – Az év túrája (Zoli szerint)

A fenti cím talán elhamarkodottnak tűnhet így a szezon derekán és a Toszkán túrával kandidálók között, mégis biztos vagyok benne, hogy ez a túra dobogós lesz az év túrája szavazáson. Nálam mindenesetre kiérdemli a legjobb Grossglockner kört.

S hogy miért? Mert minden összeállt: jó csapat, jó idő és minden a lehető legpompásabban alakult.

Péntek reggel távoli égzengésre ébredtem, kinéztem és nem túl biztató szürke fellegeket láttam. A Budaörsi találkozón fél nyolckor már jobb volt a helyzet, kellemes felhős, de világos időben vághattunk neki az útnak. A mosonmagyaróvári tankolásnál szusszanunk egyet és közben figyelek fel arra, hogy az égen sehol egy felhő és a hőmérséklet is kezd túl meleg lenni, úgyhogy menni kell, hogy legyen menetszél. Fél 11 körül léptük át a határt és jó hangulatban az A4-en tekertünk Bécs felé. A terv szerint átkavarunk az A1-re és Altlengbachnál jövünk le a pályáról. De már nem bírtam cérnával a pályázást ezért gyorsan kerestem a térképen egy közeli kijárót és Allandnál le is jöttünk arról a dögunalomról. A 11-es úton végre belekóstolhattunk abba, amiért eljöttünk otthonról: kellemes kanyarok szép alpesi környezetben. A 11-es után jobbra a 18-asra és Hainfelden át Traisennél fogjuk meg a 20-as utat. Dobunk egy balost és a városból kifelé félre állok, hogy két csoportra osszam a csapatot. Néhányan előre megyünk, hogy ritmust adjunk a kanyaroknak, míg a többiek Krisz vezetésével nézelődős tempóban közelítik a találkozóhelyet Mariazellben. Van is mit nézni, mert ahogy Annabergbe érünk engem is elkap a hely hangulata, szívesen félreállnék, keresem is a helyet de közben kiértünk a városból és az első kanyar máris magába szippantott. Kész, végem, majd legközelebb, a következő túrán megállok itt, ígértem meg magamnak. Innen már hamar Mariazellbe értünk, ahol az A1 kúton bevárjuk a többieket (mintha tavaly még OMV lett volna, nem?). Egy óra körül indulunk tovább lefelé a 20-as úton még kb. 5 kilométeren keresztül  Gusswerkig, ott egy jobbos a 24-es wildalpeni útra, majd kb. egy 50 kilométer a következő megálló Wildalpen után egy étteremnél. Itt többet időzünk, eszünk, fagyizunk és aki raj, az megmártózik a Salsa jeges vizében. Kellet is ez a felfrissülés, mert igazán meleg időben jöttünk idáig.

Fél négy után indultunk tovább, Palfaunál balra a 25-ösre, majd becsatlakoztunk Landlnál egy rövid szakasz erejéig a 115-ös útra, majd Hieflaunál jobbra a 146-osra. Ez után a 320-as útról csapunk egy balost a Sölkpass felé, természetesen a tetején megállunk gyönyörködni az elénk táruló, a magyar szemnek szokatlan kilátásban.

Az utolsó harminc valahány kilométert már lefelé abszolváljuk, becsatlakoztunk a 96-os útra és begurultunk Murauba. Gyors zuhany után a teraszon találkozunk és pár sörrel hidratáljuk magunkat, minthogy nap közben igen meleg volt és sok vizet vesztettünk az izzadás által. A keletkezett igen jó hangulat folytatódott a vacsora során is, majd utána besétáltunk a városba, hogy lejárjuk kicsit a pörit. Kellemes este volt túlkapások nélkül.

Szombat reggel hétkor reggeli, nyolckor indulás. Az idő ismét pazar, a kanyarok kellemesek, a 97-es úton ahol vonatozunk Perdlitz felé ahonnan már 95-ösnek becézik az utat, de minket ez cseppet sem érdekel, toljuk neki tempósan. Tamsweg, Mauterndorf majd utána a 99-esen Radstadt. Ahogy közeledünk Radstadthoz én mondogatom magamban folyamatosan, mert úgy tetszik ez a városnév, idővel egy Ramstein nóta refrénje kezd körvonalazódni ahogy pörgetem az R-t és megnyomom az S-t. Azon kapom magam, hogy mire Radstadtba érünk már hangosan óbégatok a sisakban. Még szerencse, hogy innen már a 163-as utat kerestem a szememmel ott pedig Wagrain a cél. Erről nem mondom meg mi jutott eszembe, legyen elég annyi, hogy okozott pár kellemetlen percet, amin csak Torgyán doktor interpellációira gondolva tudtam túljutni. Mindenesetre a 311-es úton folytattuk a gurulást Lend, Taxenbach viszonylatban Zell am Zee irányába, de addig nem mentünk el, mert balra kanyarodtunk a Grossglockner északi bejárata felé. Rövid egyeztetés a fizetőkapuknál, innen mindenki a saját tempójában megy fel a tetőre, találkozó a Biker Pointon.

Itt szippantottunk párat két és félezer méteren a magaslati levegőből, lőttünk pár képet, majd gurultunk tovább a Gleccserhez. A Biker Pointnál kicsit felhősödött, aminek kifejezetten örültem, mert odalent már megint túl meleg volt. A Ferenc József Kilátóról pedig pazar látványban gyönyörködhettünk, ahogy a gleccser jön lefele a hegyről. Bár szerintem hazudnak! Figyeltem, az a gleccser meg sem mozdult. Ugyan ott állt, ahol tavaly! Na, mindegy, a nap már megint tűzött ezerrel, ahogy gurultunk lefelé a hegyről. A 107-esen Wilkernig, majd a 106-oson tovább. Lendorfnál rátekertünk a 100-as útra és Ferndorfnál hátulról, mint az egyszeri hegyi pásztor a kecskéjét, közelítettük meg a Millstatter See-t. A 98-ason visszagurultunk kicsit Millstattig, majd itt kiültünk egy étterem teraszára és gyönyörű környezetben ebédeltünk meg. Mivel voltak itt stégek is közvetlen vízkapcsolatban, így kaptunk az alkalmon és csobbantunk egyet a legalább 26-27 fokos vízben. Isteni volt!

Öt óra után vágtunk neki a még hátra lévő 100 kilométernek, de akkor még nem tudtuk, hogy ez a szakasz lesz a túra csúcspontja. A 98-as úton hagytuk magunk mögött a Millstatter tó térségét, Radenthein után pedig csatlakoztunk a 88-as útra és Bad Kleinkircheimen keresztül haladva Mitterdorfnál dobtunk egy balost a 95-ös útra. Itt kezdődött az őrület. Az út veszett kanyargásba kezdett hol erősebben, hol gyengébben emelkedve, de mindenesetre ritmusos, tempós motorozásra késztetve. Néztem a tükörben a csapatot, ketten is utassal jöttek, de mindenki jött keményen, jó ritmusban, úgyhogy nem álltam meg két csapatot csinálni. Itt, most csak egy csapat jöhetett szóba: GYORS! Reichenau, Winkl, Turracherhöhe, Turrach jönnek sorba a városok, amik lassításra késztetnek és alkalmat adnak nekünk egy kis szusszanásra.  Perdlitz térségében értük el a 97-es utat, a kereszteződésben megálltam, hátranéztem…….  és ott volt mindenki! Fantasztikus menet volt! Az utolsó kb. 20 kilométert Murauig adrenalintól bódultan tettük meg jó ritmusban, érkezés után a szokásos dolgok: zuhany, sör a teraszon, vacsora.

Vasárnap 7-kor reggeli, 8-kor indulás. A 96-os úton hagyjuk el Muraut és az éjszakai záportól felfrissült, pazar tájon csodálkozva, tempósan szeljük a nyújtott kanyarokat. Scheiflingnél balos az S36-ra, ami Judenburgtól autópályává változik, sőt, az A9-es autópályát keresztezve S6-tá neveződik át, de Kapfenbergig be kell vállalnunk ezt az 55 kilométert, hogy aztán rácsapjunk a 20-as útra Mariazell felé. Itt sem csalódtunk, kanyarog az út rendesen, csodaszép helyeken motoroztunk. Thörlbe beérve egy jobbos kanyarban feltűnt egy helyes kis tér, fölé magasodva pedig egy romvár. Természetesen megálltunk pár fénykép erejéig. Továbbindulva egy rövid terelést követően visszajutunk a 20-as útra és folytatódik a rock and roll egész Mariazellig. Ott jobbos a 21-es útra és a rock tovább folytatódik. Az igaz, hogy a környéken mostanra kissé befelhősödött, de ennek csak örülünk, mert így sokkal kellemesebb az idő. A 21-es és a 23-as út kereszteződésében azért megállunk aláöltözni, mert a 14 fok már megkívánja, de tulajdonképp ez után is minden oké, megyünk tovább a 21-esen. Hosszú nyújtott kanyarok és szűk szerpentinek váltogatják egymást roppant élvezetessé téve a haza utat. Pernitznél tankolunk, itt már veszem is le a pulcsit, már megint napos, meleg idő van. Úgy döntünk, jól állunk az idővel, így nem az A2-Bécs-A4 utat választjuk, hanem keresztbe megyünk Wöllersdorf, Eggendorf, Ebenfurth direkción, majd át az A3 alatt Hornsteinig, ott jobb a 16-osra és Eisenstadton keresztül megcsípjük az 50-es utat és ezen Pandorfnál metsszük az A4-es autópályát. Az elképzelést tett követte, az 50-esen ugyan egy kis észak-nyugati szél cibált minket, de legalább a szélkerekek pörögtek rendesen. Az A4-en átgurultunk a határon és még csak két óra körül járt, amikor megtankoltunk a mosonmagyaróvári MOL kúton.

Azt kell mondjam: ritka jó csapat voltunk és nagyon egy hullámhosszon motoroztunk. Nem estünk szét, nem maradt le senki, nem kellett várnunk egymásra… igazi örömmotorozás volt, pazar környezetben, gyönyörű időben. Köszönöm mindenkinek a résztvételt!!

Dobos Zoltán

túravezető