A VFR-t meglátni és megszeretni csupán egy pillanat műve volt. Az iménti megjegyzésem ugyan kissé talán nyálas, de igaz! A motor vitathatatlanul gyönyörű és megjelenése óta arra vágytam, hogy hosszabb távon is bemotorozzam. Ez idén sikerült, már két horvát túrán, mintegy 4000 kilométeren vagyok túl vele és ha dióhéjban szeretném összefoglalni az érzéseimet a motorral kapcsolatban, akkor a „parádés” szó illene ide a legjobban.
Az első rövidebb gurulásunk során még tavaly azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy ez egy sportos túragép, alaphelyzetben az üléspozícióból adódóan a csuklókra jut némi terhelés. Azonban egy szerpentint, a tempós kanyarvadászatot kedvelő motorosnak ez az enyhén „támadós” testhelyzet azonnal beindítja a fantáziáját. A kérdés csupán az, hogy hosszútávon kényelmes-e a vas? Nos, mikor kigurultam vele az autópályára és a tenger felé vettem az irányt, az utazósebességet elérve azt tapasztaltam, hogy a menetszél pompásan megtámaszt, a csuklóimon alig marad súly. Az alap plexi pont a sisakom közepére tolja a levegőt, de a más motorokon már megszokott turbulenciák nem rángatták/rázták a sisakomat. Úgy látszik, működik a légbelépő a motor orrán, ami annyi levegőt enged a be, hogy a plexi alatt nem alakul ki vákuum, így zavaró örvények sem – ezért tudok szinte kényelmesen rádőlni a menetszélre. Eddig szinte minden korábban használt motoron volt olyan sebességtartomány ahol az örvények berázták a fejemet, ami hosszútávon akár fejfájáshoz is vezetett. A VFR1200F-en ennek nyoma sem volt!
A szélvédelem tehát kifogástalan a motoron, viszont hallottam olyan véleményt, hogy a plexi mögött, a műszeregység környéke hajlamos a koszolódásra. Ennek okára egy kb. 100 kilométeres esős szakasz adott magyarázatot. Résnyire nyitva a sisakomat azt tapasztaltam, hogy az átlagosnál jobban bever a víz. Lenézve láttam, hogy a teleszkópszárak felől az erős felfelé áramlás hozza magával a vizet. A kritika tehát igaz lehet, de kit érdekel!? Esőben így is – úgy is sz@r motorozni és általában mi is próbáljuk kerülni a dolgot, utána meg lemossuk a motort.
Az idomozása azonban rejt néhány trükköt, a dupla falban kialakított csatornák a megfelelő helyre terelik és felgyorsítják a légáramot, így javítva a motor hűtését és stabilitását. Ebből a gyakorlatban azt vettem le, hogy a blokktól nem dőlt a meleg a lábamra és a motor stabilan, határozottan futott.
A V4-es blokk darabos járása izgató, érződik belőle az erő. Már amit 4000-es fordulat körül művel az is fantasztikus - tol, mint egy dízel Nohab - és ez csak fokozódik feljebb. De igazából nem kell nagyon forgatni, mert a max. 130 Nm-es forgatónyomaték 90%-a már 4000 körül megjelenik nem csak papíron, de érezhetően is. Ezt a teljesítményt a 8-as út kanyarjaiban volt szerencsém kiismerni - mindig, minden körülmények között hozta, amit elvártam tőle.
A 18,5 literes tank nem sok, az átlag 6-6,5 literes fogyasztás pedig nem kevés. Na, de megint csak – kit érdekel? Max. 2 óránként amúgy is meg kell állni szusszanni egyet, ehhez pedig bőven elég a kb. 260-290 kilométeres hatótáv.
Annak ellenére, hogy tudtam, a fék jó, mégis nagy meglepetés volt számomra! Az első kilométerek alatt tudatosan figyelnem kellett arra, hogy ne a más motorokon megszokott erővel nyúljak rá, mert olyat fog, mintha horgonyt dobtam volna ki. A C-ABS úgy teszi a dolgát, mint még egyetlen motoron sem, ami a lábaim között megfordult. Bármit húzol, vagy nyomsz, fog itt is meg ott is. Nem gyengül és az ABS olyan finoman avatkozik közbe, hogy csak egy egészen apró bizsergésből veszed le, hogy ha más (értsd: ABS nélküli) motoron ülnél, akkor most bizony nagy eséllyel perec lenne.

Igazi örömmé viszont nem az egyes paraméterek kimagasló értéke tette a motorozást, hanem a harmónia! Ez a motor nagyon egyben van. Szép, erős, jó a szélvédelem, izgalmas az üléspozíció és mindent meg lehet vele csinálni. Nagyon, de nagyon élvezetes vele a motorozás! Igazi élmény-motor.

Na par szoval en is jellemeznem az uj VFR-t, bar sok ujdonsagot nem fogok tudni rola elmondani.

Kituno valto, fek, uttartas...eszmeletlen ero van benne...ect..ect...

De mivel a jo tulajdonsagait ugyis leirtak mar joparan elottem (nem csak itt), ezert par szot a "rosszakrol" is.
Bar nem sok idot toltottem rajta, elsore nekem kisse neheznek tunt a motor, de ez nem is volt olyan jelentos. Ami sokkal inkabb zavart engem, az az, hogy kenyelmetlen...az alatt a rovid ut alatt is, gyakorlatilag ha 90 alatt mentem, kellemetlen volt tartani magam.
Nyilvan, aki ilyen motorhoz szokott, vagy speed-hez, annak ez "megszokott"...

Osszefoglalva a lenyeget, amikor eloszor meglattam es olvastam rola, megorultem erte, de miutan kiprobaltam hamar rajottem, hogy nem vennek ilyet.

Úgy indultam el a VFR1200 tesztnapra, hogy igazából semmit nem vártam tőle...
Mentem, néztem a többieket, hallgattam a beszámolójukat, miután leszalltak a motorról, bólogattam, ráült a következő tesztelő, aztán mentünk tovább.
Aztán Sturovonál én következtem. A hídon Esztergom felé csak átpötyögtünk, de már érztem, hogy ez nem egészen olyan, mint az én CBF500-asom.
Azt nem mondom, hogy a 20-30-as tempónál idegesen viselkedett volna, de úgy éreztem, hogy egy olyan lovon ülök, aminek ha csak egyet odrántok, akkor musztángként vágtat el.
A városon átérve tempósan mentünk és arra gondoltam, hogy egy "combos" gázfröccsel megnézem, hogy hogyan gyorsul a nagyvas. Két-három másodperces csavarintással elhúztam a többiektől. Belenéztem a tükörbe, és sehol senki. Huhh...
Visegrádnál felkanyarodtunk a "szerpentinre". Nem mentünk gyors tempót, mert vízátfolyások voltak a kanyarokban, de érezni lehetett, hogy akármeddig lehetne csavarni a gázkart.
Hihetetlen jól viselkedik minden tartományban a motor, lassú tempónál kezes, gyors tempónál vadállat.
Szentendre és Budapest között próbálgattam egy kicsit a gyorsulás-lassulást. Olyan mint egy Forma 1-es gép. Ha intenzíven fékezel, akkor olyan, mintha az agy a homlokon át kiszakadna a koponyából, és kézzel-lábbal kapaszkodni kell, hogy motoron maradjon az ember. Gyorsulásnál pedig mint a rajzfilmekben, amikor csak lobog az ember a kormányba kapaszkodva.
De teszem hozzá mégegyszer, én egy CBF500-ról ültem rá.
És amikor visszaültem, egyszerűen nem ment...

Magam 49 évesen négy éve hajtok egy Pan Europeant. Mindenben kiszolgál, de valjuk be: kényelmesen unalmasan tökéletes, nem való rosszalkodásra. Pedig egy kis csibészség még beleférne.. Ezért is nagyon vártam a tesztlehetőséget, mert kósza hírek szerint ez az új blokk kerül majd a PAN-ba is.
A műszaki dolgokat hagynám a szakértőkre, inkább lássuk, milyen az új VFR a PAN-os évek után. Az üléspozíció spotosabb, de nem kényelmetlen, amolyan lendületes motorozásra késztető. Kell is az előredőlés, mert az első könnyed kigyorsításokkor majd kiugrott alólam. A fékek és a váltó kifogástalanok, HONDA minőségűek, a futómű a PAN-nál feszesebb. Meglepően fordulékony és könnyen manőverezhető a motor, a PAN-hoz képest kifejezetten könnyűnek érződik. Mintha nem is lenne hátulja, olyan érzés volt, mintha csak az első keréken motoroznék.
A blokk döbbenetes közönnyel tolt a pincétől a padlásig, mindegy melyik fokozatban és fordulatszám tartományban használtam.
Számomra csak annyira volt sportmotor, hogy bátran elindulnék vele igazán hosszú túrákra is. És annyira volt túramotor, hogy az igazán hosszú túrákon is mindvégig a vezetési élményé lenne a főszerep.
A tesztrmotorozás végére megértettem, hogy a HONDA miért nevezi ezt a remek kétkerekűt roadsport motornak: egyszerűen azért, mert az!