Két hete még kevesen érdeklődtek erre a gurulásra, valószínűleg azért, amiért én is paráztam – az időjárás-előrejelzés kellemetlen hűvös és esős hétvégét jósolt. A Szimivel meghánytuk-vetettük a dolgot és arra jutottunk, hogy keménység van, nem puding, a hegykői wellness hotelben pedig van szauna, legfeljebb este majd ott jól felmelegszünk.

Azért a biztonság kedvéért három útvonallal készültem, jó idő, rossz idő és armageddon esetére is volt tervem. A vakmerőség pedig mint általában, most is kifizetődött: ahogy közeledett az időpont egyre többen jelentkeztek a túrára és a meleg is kitartott, így szombat reggel az induláskor már 25-30 fokra és útvonal tekintetében az ’A’ variánsra készülhettünk.

Az autópályát csak 5 kilométer erejéig, az M0-ig vettük igénybe, ott lehajtottunk az 1-es útra és ráálltunk a Biatorbágy – Etyek – Székesfehérvár direkcióra. Kellemes időben toltuk a 811-esen, majd miután leráztuk a veseköveket tovább a 8-ason, hogy Veszprémnél két motor még csatlakozzon a csapathoz. Így kiegészülve, kilencen 7 motorral beettük magunkat a Balaton felvidék fantasztikus lankái közé, hogy nem a legrövidebb, de talán a legszebb útvonalon keresztezzük Tapolcát. Onnan tovább a 84-es utat vettük igénybe, hogy elérjük Szombathelyet, ahol egy kellemes, családias hangulatú MOL kúton tankoltunk és szusszantunk egyet.

A határt a 89-es úton közelítve dél körül léptük át, majd az ottani 63-ason folytattuk a haladást, hogy minél előbb elérjük a hegyeket. Oberwartnál balos az 50-esre, majd megint bal Hartbergnél az 54-esre és már csak kicsit kellett gurulni ahhoz a jobboshoz, ami már tényleg a hegyek közé vitt be minket. Az idő tökéletes, meleg, napos, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy rengeteg motorossal találkozunk, jórészt Magyarokkal. Szóval, az imént említett jobbos Pöllaun át Birkfeldig egy kellemes alsóbbrendű úton vitt minket jó kanyarokkal szép tájon és hogy ezt el is higgyék nekünk az itthoniak megálltunk elkészíteni az első csoportképet magunkról. Természetesen közben rövid szussz. Továbbhaladva Birkfeldnél jobbos a 72-esre észak felé és kiderül, hogy ez az út is kur… izé, nagyon jó! Pár tíz kilométerrel később Ratten felé tértünk ki, majd Rettenegnél ismét jobbra kerültük a várost egy még alsóbbrendűbb úton. Kircbergig nagyon szép tájon mentünk, de ez a kb. 20 kilométer némileg alulmúlja az eddig megszokott aszfaltminőséget. Aspang Markt egy kellemes terén a három teraszos vendéglátóegységből találomra választottunk egyet és ki kolbásszal, ki pedig Gulyás levessel kényeztette a szervezetét. Továbbiakban a zöberni tájon vágtunk keresztül Bad Schönau irányába, majd Kirchschlag – Draßmarkt - Großwarasdorf tengelyen közelítettük a 62-es utat hogy Kópházánál ismét Magyar levegőt szívhassunk. Az utolsó pár kilométert szinte észre sem vettük és fél hat körül befordultunk a hegykői szálloda parkolójába.

A szobák elfoglalása után természetesen beerőltettünk a szervezetünkbe pár gombóc fagyit, majd lehordtuk magunkat a wellness részlegbe, ahol önfeledten élveztük a szauna, a gőzkabin és a medence nyújtotta élveket. Az András pedig mindenki nagy örömére csodaszép bombákkal szórakoztatta a medence amúgy úri közönségét.

A vacsora is parádés volt, amit tényleg csak diszkréten, de lefojtottunk pár sörrel. A végén még a szuterénben rábukkantunk egy csocsóasztalra is, amivel ezúttal KTM Zsoltnak sikerült három becsületes motoros társát halomra alázni. Talán KTM Laci vehette volna még fel a kesztyűt (KTM - KTM csata), benne ott volt a lehetőség, de a kihagyott évek, az elfogyasztott Unicum és persze a vert sereg - az-az az András és én - meggyőztük őket, hogy nem érdemes forszírozni tovább, mert nem szabályos az asztal. Így aztán jól elmentünk aludni.

Vasárnap reggel igazi motoros időben csoportképet intéztünk a szálló bejáratánál, majd megtankoltunk a nagycenki MOL-kúton és már húztunk is át Kópházánál. Derűs hangulatban hasítottunk a 62-esen Horitschonig, ott aztán balra le, hogy végigguruljunk a határ mellett. A 61-esútról jobbra fordulunk az 55-ösre, ahol aztán Lockenhaus kellemes belvárosában balos az 56-osra, a mai nap talán legszebb és legélvezetesebb szakaszára.

Egy erdei szerpentin kiváló aszfalttal párosítva jó időben maga a mennyország és ez itt most mind egyben volt. A kilátónál természetesen megálltunk szétnézni, de András és Gábor inkább a kanyarhoz mentek le, hogy a folyamatosan érkező motorosokat fotózzák féktávon. KTM RC8 Laci pedig, mielőtt továbbindultunk volna, kétszer is megcsinálta oda-vissza az utat, csak, hogy jól az emlékezetébe vésse a kanyarokat.

Az 56-oson gurultunk tovább egész Güssingig, ahol balra tartottunk az 57-re. Rábafüzesnél a déli harangszótól kísérve léptünk vissza Magyarhonba, ahol azonnal jobbra fordultunk Szentgotthárd felé, majd pedig az Őrség vadregényes útjain hasítottunk keresztül. Magyarlak, majd Farkasfa után Szalafőn egy útszéli fogadóban ebédeltünk egy jót, a helyi specialitásokat preferálva.

Őriszentpétert, Zalalövőt, Zalaegerszeget magunk mögött hagyva a 76-oson értük el a Balatont. Sármelléken tankoltunk egy utolsót és megkezdtük a csapat erodálását, ugyanis KTM Laci ez után Pécs felé vette az irányt a rohamosan fogyó hátsó gumija okán bölcsen már nem vállalt be egy Balaton-kerülést. Mi pedig folytattuk utunkat a Keszthely – Tapolca - Veszprém tengely mentén szelve a Balaton-felvidéket. Veszprém előtt a Haribo gyár tőszomszédságában álltunk meg legközelebb elköszönni Gábortól és Zsuzsától, majd innen tovább haladtunk a 8-ason Székesfehérvárig. Ott lecsatoltunk Pákozd felé és a Velencei tó felvidékén Sukorónál érintettük az államilag elcserélt térséget, majd Velencénél megfogtuk a régi balatoni utat. Egész jól haladtunk Martonvásárig, ahol masszívan összeállt a vasárnap esti balatoni dugó. Azonban mi szerencsére épp motorral voltunk, így kényelmesen elgurultunk az araszoló kocsisor mellett, hogy Érdre beérve forrón búcsúzzunk egymástól és mint egy rendes goodbye point után: ki, merre lát…. szétszóródtunk a szélrózsa minden irányába.

Nem akarnám most itt túlnyálazni az epilógust – jó kis túra volt ez, na!

Dobos Zoltán - túravezető