KGST körút (by Krisz)

Szimi úgy jellemezte a túrát a végén, hogy valószínűleg ez lesz az év leggyorsabb túrája. Bár még nincs vége a szezonnak, de lehet hogy igaza lesz.

Pedig a beharangozó alapján családias robogásra számítottam, de amikor péntek reggel összeállt a csapat a találkozó helyen, már sejtettem, hogy másként fog alakulni a dolog. De ne szaladjunk ennyire előre…

Az első nap délelőttjén hamar kitekertünk az országból az M1-esen, majd gyorsan át Szlovákián és rákanyarodtunk Csehország néhol rögös útjaira.  A morvaországi dombság közt kanyarogva változatos minőségű utakat találtunk helyenként pedig útlezárásokat, amelyek kicsit megbolondították az útvonalat, de mi töretlenül újra terveztük azt.

A trebici gyors ebéd után, ahol visszataláltam az eredetileg tervezett útvonalra, elkezdődött a csapatás. A dombság jellegből fakadóan nem voltak eszement szerpentinek és visszafordító kanyarok, csak lankák fel és le, meg szép ívű kanyarok, itt viszonylag jó minőségű utakkal (a 402-es extra jó). Finom tempóval haladtunk el az utat szegélyező tavacskák mellett-szinte minden falura jutott egy- a táj látványa felejthetetlenné tette, legalábbis számomra, az első nap délutánját. Domb hátán domb, búzamező, kukoricás, mákföldek (Károly nagy örömére, bár egyszer sem vette észre), aztán erdő, megint földek…

Már késő délután, és már közel Prágához elértünk a Moldva (Vltava) folyót felduzzasztó gátat Slapy-nál, mely impozáns látványt nyújt. Egyik oldalán az üdülőkkel és vitorlásokkal tarkított Slapy tó, a másik oldalán a szédítő mélységgel és sziklákkal tarkított folyó, ahogy Prága felé csordogál.

Itt egy érdekes természeti és tudományos jelenséget is megcsodálhattunk, hiszen Károly felfedezett egy ez eddig ismeretlen kolibri fajt, amit egyszerűen csak slapii carolus torchilidaenak neveztünk el.

Innen már szinte egyenes út vezetett Prágáig. Gyors tisztálkodás és vacsora után bevetettük magunkat a történelmi városrészbe, az óvárosi részt megcsodáltuk és átsétáltunk a Károly hídon is, majd eltettük magunkat másnapra a Moldván ringó hajó hotelünk (botel) egyik kabinjában.

Másnap frissen ébredve és hasunkat teletömve Gábor ötletétől vezérelve felrúgtuk az aznap délelőtti programunkat, mely csak egy „unalmas” motorozás lett volna. Az útvonalat megváltoztatva Kutna Hora felé vettük az irányt, ahol is egy csontház volt az úti célunk. Ez egy kápolna alatti építmény, amelyben művészi érzékkel és némi morbiditással koponyák és csontok vannak elhelyezve. Az osszárium négy sarkában egy-egy csontpiramis van, és a csillár, valamint a fali díszítések is koponyákból és csontokból készültek.

{osszárium: a kiürített sírokból származó csontok gyűjtőhelye a régi temetőkben; csontház}

 A csontok látványától „felvillanyozva” indultunk tovább aznapi célunk felé, mely Krakkó városa volt.

Az út első látásra nem tűnt túl kihívó motoros élménynek, de mivel mögöttem kipróbált motorosok húzták a gázt, így dinamikus motorozással pótoltuk a vad szerpentinek izgalmát. Amikor tükörben láttam, hogy a távolság a csoporton belül egyáltalán nem nő, sőt konstanssá vált, még egy kicsit csavartam a gázon, így már autópályákat megszégyenítő iramban folytattuk a túránkat. A lengyel szakaszon többen is kpróbálták a Honda Hungary által rendelkezésünkre bocsájtott új VFR800X Crossrunnert, minden tesztelő lelkendezett és az esti vacsoránál elemeztük ki az élményeket.

Honda VFR800X Crossrunnert teszteltük, nagyon beleszerettünk

Tapasztalatinkat itt olvashatod a motorról

Amikor a Lengyelország előtti utolsó cseh városban megálltunk, hogy elköltsük ebédünket, a motorról leszállva csak mosolygós arcokat láttam. Apropó ebéd, a KGST túrához híven, egy lakótelepbe ékelődött, a Gustav Husaki időket idéző szocreál éttermet sikerült választanunk, ahol isteni knédlit ettünk, hogy megalapozzuk a délutáni szakasz hangulatát.

A feszes motorozás tovább folytatódott, részben az élményért, részben a csontkápolnában és a kényelmes ebédnél elpazarolt idő ledolgozása végett, de úgy gondolom, hogy egyiket sem bánta senki. Így is este hétre értünk Krakkóba, ezért sajnos a városból nem sokat láttunk, de ami késik, nem múlik.

A harmadik és egyben záró napunk kissé felemásra sikeredett. Esőben indultunk hazafelé, és ez az eső nem hogy szűnni nem akart, de ahogy haladtunk Szlovákia felé, egyre erősödött. Bár a határ környékén volt egy 20 kilométeres pauza, de összességében Vácig szakadt ránk az ég. Egyetlen felüdülés közben az volt, amikor Donovaly után betértünk egy rönkház étterembe, ahol helyi viseletbe öltözött pincérek szolgálták fel a finomabbnál finomabb ételeket a vendégekkel zsúfolásig tömött asztaloknál.

Vác fölött elállt az eső, az M2 melletti benzinkúton könnyes búcsút vettünk egymástól, de természetesen, csak a következő túráig.

Üdvözlet és tisztelet minden résztvevőnek!!!

Krisz