ÚJRA MEGYÜNK MAROKKÓ MOTOROS TÚRA 2015

1nap

A csoport szerencsésen kiérkezett, a csomagok és motorok átvétele után a PYR hotel vendégszeretetét élveztük.

2nap

Korán indultunk Algeciras kikötőjébe. A kompátkelés gyors és kényelmes volt, az afrikai oldalon még spanyol területre érkeztünk. Szép házak, jó autók, pont mint Gibraltár a mások oldalon. 10 perc motorozással a spanyol-marokkói határnál voltunk. Alkalmi segítőnk Ahmed fogakkal ugyan nem, viszont kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezett, mindenkit ismert a határon. Elmondta, hogy bonyolult az átjutás, de ő és barátai szívesen segítenek a csapatunknak. Itt hangzott el az a dialógus először, ami végig kísérte utunkat, és bizonyította számomra, hogy a marokkóiak kifejezetten kedvelnek minket, magyarokat és persze a zsebünkben lapuló eurónkat.

„Where are you from, my friend?” (Honnan jöttél, barátom?)

„Hungary” (Magyarországról)

„Ohh, I have many friends from Hungary!” (ÓÓ, hát nekem nagyon sok magyar barátom van!)

Marokkói határ és a Mercedesek

Mivel megállapodtunk a többiekkel, hogy én intézem a papírmunkát, ezért viszonylag nyugodtan kezdtem el társalogni a kis bódéjában ülő civil ruhás „policeman”-el, de öt perc sem telt bele és hátra fordulva azt látom, hogy a csapatom tagjai egyenként állnak valamilyen sorban, a motorok pedig gazdátlanul a határ előtt. Végül is nem tűnt el semmi, és a segítőink is megelégedtek 30 euróval, bár többször hangsúlyozták, hogy fejenként négy gyerekkel minimum rendelkeznek.  

Videó itt

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a társaságunk nagyon humánus volt, legtöbbször csak illemből alkudozott vásárlások alkalmával, és ahol lehetett támogatta a helybelieket. A feleségem által becsomagolt tizenöt sportszeletnek is akadt gazdája az útszéli parkolókban. Öröm volt látni azokat a boldog kis krapekokat, ahogy szaladnak a többiekhez megmutatni a zsákmányukat.

Végül átértünk a határon és megrökönyödve álltam vagy 300 öreg, szakadt 123-as Mercedes taxi előtt. Mivel Marokkó autó állományának 70%-a 123-as Merci (mint nálunk a Suzuki Swift), ezért a következő napokban szinte mindig egy ilyen kocsi mögött vagy előtt mentünk, vagy éppen egy ilyet előztünk.

Pénzváltó előtti "minimarket"

Előttünk volt még 380 kilométer FES városáig és nem éppen könnyű terepen kellett motoroznunk, így gyors pénzváltás után neki vágtunk.  

Marokkó hivatalos pénzneme a dirham. 10 dirham kb. 1 euró. A benzin litere Marokkóban kb. 90 cent az az olyan 260 forint.

Az első városba érve egy idős arab bácsika gurult mellém egy mopeddel és kérdezte hova megyünk, majd üdvözölt minket Marokkóban és mosolyogva (fogak tekintetében ő sem állt túl jól) elhajtott a sorok között. Az ehhez hasonló vidám mozzanatok kisérték végig utunkat.  A RIF hegységen keltünk át, jó tempóban haladtunk. A tükörből nézve a csapatot megnyugodtam, hogy a motoros tudással nem lesz gond, már itt egy ritmusra dőltek a motorok. Majdnem átértünk a hegyi szakaszon, amikor Pista mellém hajtott és jelezte, hogy felvenné a kesztyűjét! Nem hittem a szememnek, néhol 3-4 fokban mentünk, az út szélén még hó foltok voltak. Na ez kemény!

FES gyönyörű pályaudvara

Este kilenc körül értünk FES városába, ahol a pályaudvar mellett volt a szállodánk. Egy fiatal taxis navigált el bennünket a nyüzsgő forgalomban. Itt történt egy piros lámpánál állva, hogy egy mopedes srác, mögötte utas (sisak egyiken sem volt) a stop jelzéssel nem törődve, fékezés nélkül a keresztben négy sávban hömpölygő autók között - isteni szerencsével vagy Allah segítségével- áthajtott. Én megrökönyödve fordultam hátra, hogy ezt látta-e valaki rajtam kívül, mert ha nem, senki nem hiszi majd el, ha elmesélem.

3nap

Irány Merzouga és a sátortábor a dűnék között. FES - ből szinte azonnal (egy nyomornegyed megtekintése után) kitaláltunk és egy kellemes hegyi szerpentin leküzdésével kezdtük a napot. Egész nap az Atlasz havas hegycsúcsait láttuk a távolban, sokára tudtunk csak átmotorozni rajtuk. Mivel a tegnapi kontroll csoportnak nem lett baja az útszéli „büfében” elfogyasztott ebédtől, ezért ma már felbátorodva a csapat nagyobbik része lakomával kényeztette éhes gyomrát. Az általunk elfoglalt teraszról jó kilátás nyílt a helyi „sétáló” utcára. 10 dirhamért vigyáztak a motorjainkra.

Aki mer az nyer (vagy legalábbis jól lakik)

Ebéd előtt gurultunk át IFRAME kisvárosán. Képzeljünk el egy gondozott, parkos, szökőkutas, svájci városkát ahol a rendőrök segítik át a járókelőket az úttesten, ahol a gyerekek játszanak a modern játszótéren, ahol mindenki mosolyog, és makulátlan a tisztaság. Pont ilyen volt ez a település, csak onnan sejtettem, hogy Marokkóban vagyok, hogy az uralkodó VI. Mohamed arcképe óriásplakátokról nézett le rám szelíden.

Ez a parkoló is öt perc alatt tele lett árusokkal...

Hét körül értünk a tábor közelébe, de mivel a dűnék közé kellett bemotoroznunk és a helyi erők többször is rossz irányba küldtek, már naplementében vergődtünk be a sátrakig. Az ígért jó minőségű döngölt út az nem létezett, több mint 10 kilométert kellett felváltva homokban és útnak nem nevezhető valamin motoroznunk.

A fürdési lehetőség is ígéret maradt, viszont cserébe a sátrakban kutya hideg volt éjszaka. A finom vacsora közben ajánlatot kaptunk a „Bjutiful szánrájz” megtekintésére teveháton, de senkinek sem volt kedve reggel fél hatkor kelni. A fél tízes villanyoltás után már csak a gyertyák és a csillagok fénye segített a sátrakhoz visszatalálni.

Megfigyelők turista lesen...

4nap

Reggel Mohamed (a táborvezető) segítségével egy másik, járhatóbb úton kecmeregtünk ki a finom betonra. Kellemes szerpentineken motorozva jutottunk el a Gorges du Todra hasadékhoz, amely méreteivel lenyűgözött mindnyájunkat. A hasadékban elfogyasztott ebéd után Quarzazate volt a cél.

                   Ez itt természetes                                                             A hasadék és akik besétálnak a kompozicióba                

Minimális forgalom, napsütés, 20-22 fok, haladós tempó, tevék az út mellett. Még napsütésben értünk a városba és pillanatok alatt megtaláltuk a szállásunkat. Este ugyan begyalogoltunk a központba, de ennek inkább csak egészségügyi jelentősége (vacsora utáni séta) volt, mint turisztikai.

5nap

Reggeli után az útikönyvek alapján érdekesnek tűnő Ait Ben Haddou erődöt látogattuk meg. Utólag abban sem vagyok biztos, hogy az a valami, amit láttunk az tényleg az volt…

Most itt vagyunk, vagy itt, vagy itt, vagy ott....:)

Teve üldözés

A szálloda recepciósunkkal folytatott egyeztetés után egy másik hágót választottunk Marrakech felé, amit szerintem nem bántunk meg. Több mint 2000 méteres csúcsok között, tökéletes aszfalton nyomtuk a kanyarokat egy ritmusra. Rövid pihenőnk közben a helyi árusok bepróbálkoztak mindenféle kristályokkal, és ásványokkal. Már azon gondolkodtam, hogy veszek egyet otthoni használatra, amikor a bácsi a tinta szó hallatán vadul elkezdte összenyálazni a portékát – bizonyítva hogy azon nincs tinta. Körülbelül itt ment el a kedvem a vásárlástól!

Sose ejtsd ki azt a szót hogy tinta, mert komoly nyálazás lesz a vége...

A megváltoztatott útvonal miatt koradélután már Marrakechben voltunk, és miután kiderült, hogy több Ibis hotel is van a városban, benyomultunk az óvárosba sétálni és az évszázad bizniszét megkötni a piacon. A taxiból kiszállva a Jemaa el Fna téren azonnal egy „professional tourguide” kezében landoltunk, aki többszöri elutasítás után is árnyékként követett minket a piacon. Végül Leventének sikerült lerázni (azóta sem tudom milyen szöveggel). A piacra néző teraszon ettünk ismét bárányt, és salátát, majd bevetettük magunkat a forgatagba! Volt ott minden, használt félpár cipők, bőrtáskák, kendők, lovas kocsik, mopedesek, bagzó macskák, jókedv, móka, kacagás. Végül egy helyi srác próbált „bevinni minket a sűrűbe”. Váltig állította, hogy ahonnan jöttünk az nem oda visz ahonnan jöttünk, hanem máshova, vicces volt, ahogy  nyolc felnőtt ember elbizonytalanodva  álldogál, majd végül úgy döntöttünk, hogy nem vesszük igénybe az idegenvezetést most sem és saját emlékeinkre hagyatkozva találunk vissza, a taxis barátunkkal megbeszélt találkozási pontra.

Jemaa el Fna tér, Marrakech

Alkalmi sofőrünk a kétsávos úton bátran beszúrta a nem éppen kicsi autóját negyediknek, néha ötödiknek. Az autók között cikázó mopedesek szerintem csak nehezítették a helyzetet, de Ahmed csak mosolygott és ügyesen váltogatva a dudát és a fénykürtöt, mindig megúszta a számomra már elkerülhetetlennek hit koccanást.  A legdurvább manővert egy kisteherautó megelőzésénél hajtotta végre, amikor is egy áruház parkolóján száguldott végig, hogy a főúton cammogó sor elé bevághasson.

Mondanom sem kell, vizet facsartam a majrévasból elől, miközben a többiek hátul kacarásztak, beszélgettek.

6nap

Marrakechből indulva Meknes volt az irány, de félúton a Cascades d’ Ouzoud vízesést  nem lehetett kihagyni. A korábbi napok vörös, majd sárga sziklás részeihez képest itt már szép zöld fák és termőföldek uralták a tájat, ismét jó minőségű aszfalton döntöttük a motorokat lábtartóig. A vízeséshez érve ismét az arab találékonyságnak az áldozatai lettünk, pedig sokáig ellen álltunk. Először a parkolóikat kínáló arcokon jutottunk tovább, majd megállva egy étterem tulajdonos ajánlotta fel szolgálatait, végül egy újabb profi túravezető talált ránk. Mi hárítottunk egy darabig, végül beálltunk egy parkolóba, majd az éttermes fazon útba igazított minket a vízeséshez. Természetesen onnan semmit nem lehetett látni, de a tíz lépés távolságból minket figyelő Ahmed szolgáltatásait még mindig nem akartuk igénybe venni. Tíz perc bénázás után végül úgy döntöttünk, hogy 100 dirhamot mégiscsak megér nekünk, ha lejutunk a vízesés aljába egy helyi vezető segítségével.  

Cascades d’ Ouzoud vízesés

(A főtérről balra kell elindulni és kényelmes lépcsőkőn vezet le az út a vízesés aljába, persze minket jobbra küldtek a zsiványok)

Viszont ha már körbe járjuk a vízesést (40perc) akkor jöhet az ebéd is, szóval végül minden úgy történt, ahogy történnie kellett. A vízesés látványos, a majmok jópofák, az ebéd mennyei volt. A vízeséstől indulva remek szerpentinen motorozva értünk el egy víztározót, amely a hegy tetejéről fotótémát kínált mindannyiunk számára.

Meknesbe - a vízesés teljes kivesézése miatt - csak este értünk, fáradtan poroszkáltunk a bevezető úton és a többiek nem is sejtették, hogy csak találomra araszolgatok a városközpont felé. De egy tapasztalt túravezetőt néha a szerencse is segíti, mert egy nagy kereszteződésben isteni sugallatra balra kanyarodtam és már épp a megfelelő taxis kolléga kiválasztására készültem, amikor jobbra megpillantottam az Ibis felíratott, PERFEKT! (Remélem nincs több a városban!:))

Az Ibis hotelek végig a megbízható esti menedéket jelentették számunkra. Ugyanaz a hangulatos arab design, jó vacsorák és esti beszélgetések színtere. Tényleg jó volt megérkezni a napközben látott szegénység és nyomor, na meg az átélt kalandok után.

7nap

Reggel az óceán felé vettük az irányt, amit csak másodpercekre sikerült megpillantanunk, ugyanis egy óceánparti éttermet keresve egy elit golfklub recepcióján kötöttünk ki. A kilátás innen is parádés volt és a kávét sem mérték aranyárban. Itt láttam először a társaságon, hogy bizony hetedik napja úton vagyunk. Pillanatok alatt elfoglaltuk a teraszt és a hatalmas ülő alkalmatosságokon kiterülve napfürdőztünk. 

A golfklub teraszán ejtőzik a csapat...

Gyönyörű időben és kifogástalan aszfalton nyomtuk végig a határig. Visszafelé már simábban ment a dolog, segítőkre sem volt szükségünk. Hatalmas a kontraszt egy hét Afrika után visszatérni Ceutába, ami teljesen Európa. A kompon egy ebéd elfogyasztására volt csak időnk. Hamar besötétedett, Marbellát már csak esti fényekben láthattuk. A kemény mag  (Tamás, Gabi, István) vacsora után bevette a yacht kikötőt, de nekem már csak a szobámba volt erőm felmenni. Épp elkaptam a Casablanca című film utolsó félóráját, „Rick vagy Viktor László?” ezzel a kérdéssel és ezer élménnyel a fejemben  aludtam/ájultam el.

8nap

Az utolsó küldetés még hátra volt. A túrán gyakorlatilag hozzám nőtt BMW R1200GS-t kellett igazi tulajdonosának Madridba leszállítanom. Ronda felé a legendás A397-es úton indultam (nem esik ugyan útba, de ha ilyen közel vagyunk hozzá, akkor kötelező bevállalni, majd később korrigál az ember), majd Osuna és Cordoba érintésével az N420 később pedig az N401 es úton Toledo volt az irány. Végig kifogástalan aszfalt, kemény tempó (este nyolc helyett már hatra odaértem) jellemezte a zárónapomat. Madridban átadtam Tamás barátomnak a BMW-t és végérvényesen eldöntöttem, hogy búcsút veszek hamarosan a CB-mtől és egy nagy túra-enduró nyergében folytatom motoros pályafutásom. A GS-nek hihetetlen futóműve van, kényelmes és még három telepakolt dobozzal is megbocsájt minden esztelen manővert. Végig íven követi a motoros szándékait, pazar érzés akár 6-700 kilométert is lenyomni a nyergében.

Madrid az Madrid, tele madridiakkal akik szeretnek élni és tudnak is, nagyon jó volt kipihenni Afrikát és megtervezni a jövő évi túránkat (mert bizony vissza fogok menni és megcsinálom újra, de most már tökéletesre!)

Barátsággal:

Szimcsák Attila

túravezető

Megfigyeléseim:

 Marokkó a 123-as Mercedesek országa, mintha ott gyártanák ezt a típust még mindig. Némelyik pipec állapotban van.

Helykihasználás jeles, nem autókáznak egyedül, legalább hatan vagy heten ülnek egy autóban.

Mindenben meglátják az üzletet, egy helyen például fa síléceket és szánkókat lehetett bérelni a hegyoldalon található hófoltokra. Gondolták, amíg hó van addig bérlő is!

Fertőzés nélkül telt a túránk, pedig mindent ettünk az út szélén. Levente (a csapat borszakértője) szerint az esti borozások segítettek fertőtlenítésben.

Marokkói tömegközlekedés = stoppolás. Bármikor fékezhet az előtted haladó, autó, vagy mert éppen kiszáll valaki a valami és a semmi határán, vagy éppen a sofőr úgy dönt, hogy az út szélén állókat csomagokkal együtt felveszi.

Bármennyire is kihaltnak tűnik egy parkoló, ha megállsz, két percen belül megtelik haszontalan portékákat kínáló árusokkal.

Legtöbb benzinkútnál csak egy benzin pisztoly van (a többi gázolaj), 12 motornál felejtsd el,  hogy „gyorsan megtankolunk és megyünk is tovább”.

Nem cigarettával akarnak az útszélén integető gyerekek megkínálni a RIF hegységben, hanem kábítószerrel.

A rend őrei minden nagyobb város be és kijáratánál lezárják az utat ilyen szöges izével, de a motoros turistákat széles mosollyal tessékelik előre.

Kis gyerekeknek mindig van egy kisebb testvérük, akik ugyanúgy szeretik a csokit.

Mindenkit vagy Ahmednek, vagy Mohamednek hívnak.

Ha megpróbálod életed legjobb  motoros fényképét elkészíteni, valaki tuti belegyalogol a közepébe.

 További képek a túráról itt